Hudi József (szerk.): Véghely Dezső visszaemlékezései (Pápa, 2020)

Édesapámról

aaaasBm új család tagja és alapja lett. Mivel minden nemes emberek voltak, a föld elidegeníthetetlen lévén, tehát az osztályt a szülők halála után csinálták meg. így ment ez hosszú generációkon át, és ezt természetesnek és sza­bályosnak tartották. A Molnáréknál és az ő asszonyainál nem ez volt a szokás. Molnár Imre a feleségéhez nősült Cecére. A Hermán János — Molnár Imréné Hermán Julianna apja — a feleségéhez, Hetyei Zsuzsannához nősült Ce­cére; és a Hetyei Zsuzsanna apja, Hetyei Péter [is] a feleségéhez, Pécsy Erzsébethez nősült Cecére. Sem a Molnárok, sem a Hermánok, sem a Hetyeiek nem voltak ceceiek. Folytathatnám ezt a Molnár ágon is. Mol­nár Gergely máshol élt, mint az apja, Molnár István. Sajnos, itt sem álla­nak adatok rendelkezésemre, de mivel Rábacsanak az előnevük, tehát in­nen vándorolhattak keletre házasodás révén. A Hetyeiek is innen szár­maztak, hol most e sorokat írom, a Simaság, illetve Simaháza szomszéd­ságában fekvő Makkoshetyéről, melyet minden nap látok. Itt hallottam a 82 éves Töröktől, hogy hallotta az öregapjától, hogy az ő fiatal korábban még nagy község volt Makkoshetye, sok nemes ember lakta, kik sohasem dolgoztak, hanem csak vadásztak szerte az országban.246 Nékik szabad volt mindenfelé járni, míg a zsellérnek, jobbágynak nem volt szabad tovább menni, hanem helyben kellett maradnia. Lutheránusok voltak, Nemes­­kérre jártak templomba. Majd oda is ellátogatok, és megnézem az anya­könyvet, hogy mióta vezetik.247 Az öreg Török emlékezett rá, hogy a He­tyeiek Fejér megyébe költöztek. A Molnárok is így költözhettek Győr megyéből Fejér megyébe. Az ilyen családokban a nő igyekszik fenntartani az ő származási családjá­nak minden jó és rossz szokását, és a fiatal férjet betolakodottnak, vagy legalábbis „gyütt-mentnek” tartja a családja véleménye révén a fiatal­246 A nemesek saját birtokukon saját jogon, más birtokán meghívott vendégként va­dászhattak. 247 Nemeskéren az első vegyes (születési, házassági) evangélikus anyakönyvet 1689- 1751 között vezették. MNL Mikrofilmtár A 2667 d. ♦ 124 ♦

Next

/
Oldalképek
Tartalom