Ólé Sándor: Pápai diákemlékek (Pápa, 2004)
Tanáraink
OLE SÁNDOR Mi az a Március Idusa...? Mikor az alvó rög egyszer csak ébred és szerelmes lesz a kikeletbe, a kikelet meg a rögbe és kizöldül a vetés. Ez a Március. Mikor zendül az erdő, zeng a madár, zsendül a vadvirág, a hó alól kibújik a hóvirág: ez a Március. Mikor nem tudni, honnan, de fú a tavaszi szél, és rügyet hajt a puszta fa, lelkűnkön pedig átzendül egy szentséges dal, a szabadság dala: ez a Március. Mikor ébredni kezdenek az elnyomott népek, az igában meghajlott derekú szolganépek, és ébrenlétükben szabadságról álmodoznak, szabadságra vágyakoznak, majd attól megittasodnak: ez a Március. És mikor fölkel a megittasodott ifjúság, és mint égzengés, mint észbontó üvöltés, fölharsan ajakán a nemzeti dal: a Talpra magyar!, és lesz belőle szabadság és testvériség, szabad föld, szabad nép, szabad sajtó, ez a Március Idusa! Ezt így fejeztük ki abban az időben: úr a jobbágynak testvérkezet ád! Vér nélkül, erőszak nélkül, egy karcsapás nélkül, tisztán magyarságból, szentségből, szent magyar testvéri érzésből! Ez a Március Idusa! Forradalom vér nélkül, forradalom kard nélkül, forradalom örömkönnyek közt, forradalom testvéri csókok között: ez a Március Idusa! Ezt ünnepeltük mi március 15-én a Színházban! Hát, odanézzetek most! Ott állunk mi: a Kis Kántus a színpadon. Szívünk lázasan dobog, homlokunkon ünnepi öröm ragyog, keblünkön nemzetiszín kokárda. Előttünk a nagy, a teljes zenekar. Mindenki előtt ott a kottatartó, rajta a kottával. Mindenki izgatottan hangolja a hegedűjét, próbálja a fúvós hangszerét. Mögöttünk a Nagy Kántus, ez is a maga teljességében, csodaszép nagy diákjaival és talpig feketébe öltözött teológusaival. Gáty tanár úr is ott van közöttünk. Hangolja a zenészeket, készít minket. Még egyszer és újra kiveszi a hangot tőlünk. Mikor a zenekar is, a Kis- és Nagykántus is készen van, akkor a tanár úr odaáll a zenekar közepére, és ünnepi díszben várja a függöny felgördülését. Mert a közönség már színültig megtöltötte a színházat. Ott van nemcsak a reformátusok elitje, hanem az Alsóváros is: a földművesek, kisgazdák, kiknek nagyapái már az első pápai fáklyásmenetben is ott voltak március 16-án; a gyári munkások, a szabadságért élők-halók s legtöbbet áldozok, és más munkások. Ott volt sok tisztviselő is, akiknek abban az időben tilos lett volna ott lenni. Sőt még huszártisztek is vannak, ott ülnek a nagypáholyban. A diákok a földszinti és emeleti karzatokat foglalják el, ott tapsolnak, sürgetik az előadás megkezdését a kakasülőn. Ők különben látták már a főpróbát, mégis ők a türelmetlenek. A függöny felgördül. Mi ott állunk az ünnepélyes pillanattól mélyen meghatva, néma csendben; előttünk a tanár úr, kebelén nemzeti kokárdával, kézé■ 92«
