Ólé Sándor: Pápai diákemlékek (Pápa, 2004)
Tanáraink
PÁPAI DIÁKEMLÉKEK kellene guggolni. Ezzel tönkresilányíthatja az egész gyakorlatot. De nagy bosz- szúságot is okoz ám a tornatanárnak! Főként a nagyindulatú tornatanárnak. És itt ért bennünket a harmadik meglepetés. Mert K. Tóth Pál tanár úr ilyen esetben úgy vágta közénk a dobverőt, hogy ha az akkor homlokon vagy halántékon talál valakit, hát katasztrófa lehetett volna belőle. Irtózatos méreg volt a tanár úrban. A méreg csimborasszója. Sokszor csodálkoztunk rajta, hogy nem talált a dobverő. De Isten kegyelmesen vigyázott ránk, hogy kudarcba ne fulladjon a gyönyörű tornatanítás. Mert az volt: gyönyörű. Gyönyörű a legjavából. Az az induló és a katonai menetelés minden órán felajzott bennünket úgy, hogy mindenre készek lettünk volna. Egy-egy kis Zrínyi Miklósnak vagy Dobó Istvánnak éreztük magunkat. Valóban felidéztük hős apáink harci viadalmait. Még a tanulásunkra is hatással voltak az ilyen tornaórák. Könnyebben ment az is és szívesebben, mert felüdültünk általuk. Valahogy megéreztük, hogy a tanulás is hazaszeretet, mert kötelesség. S ott boldogul a haza, ahol a haza minden hű fia teljesíti a kötelességét. Ezután következett a szertorna, ami már csak játék és szórakozás volt. Pózna- és kötélmászás, tornázás a nyújtón, súlyemelés, súlydobás, versenyfutás, talajtorna. Ezt játéknak is nevezhetjük, de munkának is, mert jól megdolgoztatta az izmainkat és idegszálainkat, hátunkat és derekunkat, kezünket és lábunkat, szívünket és tüdőnket. A tanár úr pontozással minősítette a különböző szereken végzett teljesítményünket és a pontok alapján osztályozott bennünket. Én a nyújtón nem tudtam tornázni, ott tehát nulla pontom volt; de minden más szeren végzett gyakorlatomat így minősítette a tanár úr: bravó! Sőt a póznamászásomat így minősítette: bravissimo! Különösen szerettem a korlátot, ott is bravisszimó voltam. Hát még a távolugrás! Hiszen Csórón mennyi árkot átugráltam én! Hát a futást talán nem? Hiszen otthon még a tragaccsal is nyílsebesen futottam a kertben! Hát a lovat talán nem? Hiszen otthon kisgyermek koromban megültem a lovat s vágtában mentem vele a legelőre! Mindegyiknél bravisszimó voltam! Külön tornákra azonban nem jártam, sem a tornaklubba. Se vívás, se birkózás, se súlydobás, se rúdugrás nem kellett nekem. A lornavizsgák felejthetetlenek voltak. Június második vasárnapján délután tartotta ezeket a Kollégium, az évzáró vizsgák megkezdése előtti napon. Délután 2 órakor kezdődött a tornavizsga a Kollégium udvarán. O, de szépek, ó, de gyönyörűségesek voltak ezek! Ilyent aztán igazán nem láthatott abban az időben emberi szem sehol, csak Pápán! Hiszen ilyen Képzőtársaság se volt sehol, mint Pápán. Hogy is lett volna! A pápai Képzőtársaság, a Petőfi és Jókai alapította Képzőtársaság volt, amelyben együttműködtek teológusok a gimnass>» 83
