Ólé Sándor: Pápai diákemlékek (Pápa, 2004)
Tanáraink
ÓLÉ SÁNDOR zistákkal, azért volt a címe: „Főiskolai Ifjúsági Képzőtársaság”. Aztán a tornavizsga, amely messze túlhaladta egy szürke tornavizsga színvonalát és kereteit! Nem is tornavizsga volt annak a neve a városban, hanem tornaünnepély, amelyre mindenki eljött, aki csak mozogni tudott, nem is csak a városból, hanem a vidékről is; ha nem fértek el a hatalmas udvarban, elfértek a kapukon; ha ott se fértek el, elfértek a Konviktus ablakaiban; ha ott se fértek el, elfértek a Kollégium befelé néző ablakaiban! De jöttek, mert mindenki látni akarta őket, a csudaszép diákokat, amint egyenruhában végzik a lélekemelő katonai rendgyakorlatokat és az ezekhez való pompás katonai felvonulást az indulóval, majd trombita- és dobszóval. Mikor aztán rendekbe fejlődtünk, akkor elkiáltotta a tanár úr: Vigyázz! És e pillanatban óriásivá nőtt előttünk az ő alakja. Olyan nagy lett szemünkben a kis K. Tóth Pál, mint a Hadúr lehetett az ősmagyarok szemében. És ez volt számunkra a negyedik meglepetés. A tanár úr felállt egy emelvényre, onnan nézett szét köztünk hadvezéri pózban. Se hegedű, se dobverő nem volt a kezében. A dobverő a hadsegéd kezébe került. O csak vezényelt a tekintetével és egy-egy szavával, mikor bemondta a gyakorlatok címét. A többi az előtorná- szoké volt, akik ott álltak a hadoszlopok élén és kezdték a gyakorlatokat. A gyakorlatok megbizseregtették a közönség szívét úgy, hogy tombolt lelkesült örömében. A dübörgő taps és éljenzés megreszkettette a levegőt a főiskola udvarán, és visszhangzott a Jókai utcáról és a Kis utcáról is, mert onnan is nézték és a kőfalról is, meg a kórház udvaráról is lesték az ünnepélyt. A mi kis diákszívünk is megtelt a diadal mámorával, és boldogok voltunk, hogy ilyen dicső dolog diáknak lenni, pápai diáknak lenni, magyar diáknak lenni! Nem lehet ennél szebb dolog a világon; valami ez abból az örömből, amit Macedóniai Nagy Sándor érzett, mikor szétnézett katonáin, és elsírta magát örömében. Végezvén a katonai rendgyakorlatokkal, kezdetét vette a sokféle szertorná- zás, melyekben a diákok egyénisége, egyéni tudása, ügyessége, ereje és kiválósága mutatkozott be a közönségnek. Mikor én ezekre a tornavizsgákra és egyebekre, a pápai diákkorom édes emlékeire, innen a déli végekről visszagondolok, elfog valami igen mély megható- dás, kiújul minden, a pápai kollégium és diákságom iránt érzett szerelmem, és hangosan kiáltom: Érdemes volt! Érdemes volt pápai diáknak lenni, egy életen át, küzdeni, harcokat vívni, pápai lelkipásztornak lenni, templomokat építeni, aztán száműzetni! Minden érdemes volt, mert olyan gyönyörűségekben volt részem, aminőket csak Pápán ízlelhettem meg, s amelyeknek birtokában én sohasem éreztem sivárnak az életemet, ízetlennek a napjaimat... s?» 84
