Ólé Sándor: Pápai diákemlékek (Pápa, 2004)
Tanáraink
OLE SÁNDOR se, mert mindig lelkes volt, evangéliumi volt, sőt hévvel előadott evangélizációs igehirdetés volt. Volt olyan kiemelkedő is, melyet még hónapok múlva is emlegettünk, s amely még Lakos Bélának és Losonczi Jenőnek is tetszett. Szent meggyőződés hatotta át és tette néha forróvá a hangját, mikor hatodikos korunkban az egyháztörténet újkorát, vagyis a reformáció korát adta elő. Nagy esemény volt ez nekünk, amint a reformátorok hősies és fényes alakjai elzúgtak előttünk, s bátor ajkukon át szívünkbe vésődtek nagy életigazságaik, melyek sokkal nagyobbak voltak, hogysem álmodhattunk volna róluk valamikor. így volt ez akkor is, mikor nyolcadikos korunkban a magyar protestáns egyház történetét adta elő. Ez a történet új világot tárt fel előttünk, amelyben megláttuk, hogy micsoda emberfeletti küzdelmeken, kínzásokon és szenvedéseken ment át a mi magyar protestáns népünk az évszázadok vérzivataraiban. Megláttuk azt a történelmi tényt, hogy a mi őseinket valóban a Krisztus ragadta meg, mint egykor Pál apostolt, azért tudták elviselni azokat a szenvedéseket, amikről ma már fogalmunk sincs. A jobbágyi rabszolgasorsot, a főúri zsarnokságot, az „akié a föld, azé a vallás” - féle joggyakorlatot, s velejáró deresre húzásokat, a megbotoztatásokat és megkorbácsolásokat, a kínzókamrákat és hüvelyszorító- kat, a jezsuita ármányokat és a fiskus-féle lélektiprásokat a karolina rezolúció- kat és a Mária Terézia-féle gyalázatos határozatokat, melyekkel megszűntette a szabad vallásgyakorlatot, és csinált eklézsiákból „árva eklézsiákat”. Hát említsem-e a Karaffákat, az eperjesi vértörvényszéket, legkülönbjeink karóba húza- tását és kerékbetöretését? Említsem-e a Lipót császárokat és a Kolonics Lipóto- kat, a pozsonyi rendkívüli törvényszéket, a protestáns papok gályarabságra hurcolását? Mindezeket megható módon adta elő Rácz Kálmán, és bámulva, hogy ne mondjam: szájtátva hallgattunk mi. Hetedikes korunkban majdnem a vallástörténetre ment rá egész esztendőnk. Ez a vallástörténet nem egyéb, mint a különféle európai, ázsiai, afrikai, középamerikai és a szigetvilágban lakó - akárhányszor félvad állapotban levő - ősi népek természeti vagy szellemi vallásalakjainak ismertetése. Ilyen volt például a kelták, a germánok, a szlávok, az ősmagyarok, a perzsák, a hinduk, a kínaiak, a japánok, az egyiptomiak, a négerek, a rézbőrű indiánok ősi vallása. Nem minőség, hanem csak földrész szerint soroltam fel őket. Felvehettem volna még a görögök és rómaiak ősi pogány vallását és az arabokét is. Mi hetedikesek sajnáltuk akkor az egész esztendőt ezek ismeretére pazarolni. Úgy gondoltuk, hogy elég volna egy fajtából egyet felvenni, és akkor mennyi időnk lett volna még az Evangélium megismerésére! Mert így úgy nézett ki a dolog, mintha jobban megismertük volna a buddhizmust, mint a keresztyénséget; jobban • 70 <