Ólé Sándor: Pápai diákemlékek (Pápa, 2004)
Tanáraink
PAPAI DIAKEMLEKEK gyúladoz.” De szép volt ez, Istenem! De szép. Még most is lángra gyúladoz a szívem, ha róla emlékezem! A baj csak az volt, hogy másnap, március 16-án délután iskolába kellett mennünk (még akkor), délelőtt nem kellett (hiszen táncmulatság volt azon éjjel!), de délután igen. Ezt sehogyse vette be a természetünk. Hogy a március tizenötödiki ünnepség utáni napon délután beüljünk egy lusta, álmos órára az iskolapadba, azt nem bírtuk elviselni. Még ha történetóra lett volna és szabadsághősökről, talán éppen Zrínyiről, Rákócziról, vagy Kossuthról esett volna szó, ehhez lett volna kedvünk. De természetrajz óránk volt 2-től 3-ig. Valamiféle rovarok voltak leckére feladva. Nahát ez meg már kigúnyolása volt a mi március tizenötödiki érzésünknek. Tegnap este ott lelkesedtünk a színházban, lángolt a szívünk, lángolt az arcunk is, keblünkön nemzetiszín rózsa virított, ajkunkon a nemzeti dal harsogott, ma délután meg üljünk be az iskolapadba, és feleljünk a csúf bogarakról. Jól van, beülünk, de nem felelünk! Én arra is gondoltam, hogy talán csak nem hív ki engem, mikor én tegnap este szavaltam! Talán csak nem űz gúnyt a tanár úr a március 15-éből! Eh, ez lehetetlen! Ilyen nincs! Együtt ülünk hát március 16-án délután 2 órakor a természetrajzi előadó teremben mi, hatodikos honfiak, polgárok és ifjak, ha nem is éppen a „dicsőség reggelén”, de legalább a délutánján, és nagy fityekkel várjuk Barcsi József tanárunkat, aki pontosan be is lép a terembe, hozván magával a szertárból ölben, kézben, egy fiú segítségével, a különféle bogarakat, akváriumait és rajzlapokra kifeszített példányait. Sohasem jött üres kézzel. Amit tanított, azt be is mutatta. Elhelyezvén csodabogarait az asztalon, beír a tanár úr az osztálykönyvbe. Aztán előveszi a noteszát, hogy a névsorból kijelölje azt a fiút, akit erre az órára szán áldozatnak, hogy tartson előadást a bogarak, szúnyogok, és egyéb hasznos állatok világáról. Nézi a noteszát és kivágja pontosan az én nevemet:- Ólé Sándor. Felforr énbennem a düh, felugróm a helyemről és jelentem tüstént nagy indulatosan.- Tanár úr, kérem, nem készültem!- A mennykő csapjon beléd, te Ólé gyerek, hát aztán mért nem készültél?- Mert tegnap március tizenötödike volt! Erre felugrik helyéről az egész osztály, és jelenti: igen tanár úr, senki se készült, mert tegnap március tizenötödike volt! ■ 65
