Ólé Sándor: Pápai diákemlékek (Pápa, 2004)
Tanáraink
PÁPAI DIÁKEMLÉKEK buktak a tanítványok. Kapossy tanár úr is ilyeneket kérdezett, mire megkezdődött a kollokvium tanár és tanítványok között. A tanár úr csak intett a begörbített mutató ujjával, hogy nem találtuk el a feleletet, de azért nem vetette el a feleleteinket, hanem a végén saját magunkkal találtatta ki az igazságot, és állapította meg a kérdésre a helyes feleletet. Egyszer azt kérdezte: hogyan búcsúzik a falusi édesanya a gimnáziumba menő fiától? Erre több fiú is feltartotta az ujját, mert hát erre a kérdésre csak könnyű felelni. A tanár úr rámutat egyikre, hogy mondja meg hát. A fiú így felel: „Vigyázz magadra, édes fiam.” A tanár úr int a mutató ujjával, hogy nem ezt mondja. Erre a többi mind lekapta az ujját, mert mind ezt akarta mondani. Erre a tanár úr így szól: - Hát nincsenek itt falusi gyerekek? Erre a kérdésre jelentkeznünk, hogy de igen, sokan vagyunk. Na, és önök nem tudják, hogy hogyan búcsúzott önöktől az édesanyjuk? Ekkor elröstelltük magunkat, és - bizonytalankodva - minden feltartottuk az ujjúnkat. De senki se találta el a helyes feleletet. Egyik ezt mondta: „Csak szorgalmas, légy fiam.” A tanár úr így szól: nem ezt mondta. Másik fiú: „Jól tanulj, fiam.” A tanár úr nemet int. Harmadik fiú: „Rossz társaságba ne keveredjél, fiam.” A mutatóujj ismét begörbül. Negyedik fiú: „Csak mindig az igazai mond, édes fiam, és sohase hazudjál.” A görbe ujj ismét nemet int. Ötödik fiú: ,Jól viseld magad, fiam.” A mutatóujj újra görbét mutat, és így szól a tanár úr: „Lássák, milyen bölcs egy falusi édesanya: amit önök ennyiféleképpen találgatnak, azt az édesanya egy szóval mind kifejezi. Erre fölugrik egyik fiú, s mint akinek világosság gyúlt elméjében, elkiáltja magát: „Szépen viseld magad, édes fiam!” A tanár úr görbe ujja is kiegyenesedik a szóra, és boldogan kiáltja, lecsapva a katedrára: Ez az! Ezt mondja a falusi édesanya. Mert a falusi édesanya ösztönszerűleg tudja: ami szép, az jó és igaz is egyúttal, de nem megfordítva. - Az én édesanyám valóban így búcsúzott el tőlem! Ötödikes koromban engem hívott ki legelőször felelni. Nekem is tett fel különféle kérdéseket. Például ezt: mi a csizma? Persze nem tudtam megmondani. Akkor azt kérdi tőlem: hát nincs csizmája? „De van, de nem tudom egyszerre fogalmilag meghatározni” - volt a feleletem. Ez tetszett a tanár úrnak. És nem engedte, hogy a többiek zavarjanak. Azt mondta nekik: „Hagyjátok őt, mert ő meg fogja találni a helyes feleletet.” Ekkor én ezt mondom: meg kell keresnem a csizma lényeges vonásait, amik jellemzők reá, amik nélkül nem lehet csizma. A tanár úrnak fölcsillant a szeme örömében, és így szólt hozzám bíztatva: úgy van. Nincs ebben semmi ördögség. Hát mik a lényeges vonások? Mondom: a szára, meg a feje. Na, és akkor már csizma? Gondolkodom: nem, mert ott még S?» 43
