Ólé Sándor: Pápai diákemlékek (Pápa, 2004)
Tanáraink
ÓLÉ SÁNDOR van valami, ami a kettőt összeköti. Ez a kérge. Na, és miből van a csizma? Mondom, hogy bőrből, marhabőrből, borjúbőrből; csak a csíki székely csizmája van disznóbőrből. Ez derültségbe hozta az osztályt. Most még azt kell tisztázni, hogy mire való a csizma - mondja a Tanár úr. „Lábfejfedésre” - mondom én. És miféle tárgy? Ruházati cikk, illetve eszköz. Na, most próbálja összeállítani a lényeges Vonásokat, buzdít a Tanár úr. Erre én elkezdem mondattá kerekíteni a dolgokat:- Tehát a csizma olyan lábfejfedésre való ruházati eszköz, amely bőrből készült, s amelynek szára, kérge és feje van.- Nagyszerű! - mondja a Tanár úr, jó hangulatban fejezve be az én leckézte- tésemet. Óra után int, hogy menjek utána. A tanári szoba ajtajában értem utol. Csak eny- nyit mondott: ebéd után keressem fel őt a lakásán. (Ott lakott az ókollégiumban. Mert az ókollégiumot ebben az időben bérbeadta az egyházkerület a városi iparostanonc-iskolának, és annak igazgatója Kapossy tanár úr volt.) Nagy drukkban voltam, hogy miért hivathat engem? Miféle rosszat követhettem el? Félve mentem fel hozzá. Kapossy tanár úrhoz! Kit hivatott ő magához valaha? Szinte remegtem, amint a lépcsőkön felmentem és a kilincsre tettem a kezem. Sokáig ott álltam tétován, hogy merjek-e csengetni. Végre csengettem. Az ajtó kinyílt, és ott állt előttem dr. Kapossy Lucián, a félelmesen szigorú és átható szemű tanár. Bevezet az írószobájába. Egy csomagot vesz a kezébe. És így szól: „Ön árva fiú, nem? Azért talán nem kell félnem, hogy megsértem Önt ezzel a csekélységgel, amit ezennel átadok. Fogadja olyan szívesen, amilyen szívesen én adom.” Azt sem tudtam, hogyan köszönjem meg. Nem hiszem, hogy ebben a pillanatban lett volna még egy olyan boldog ember, mint amilyen én voltam! Ahogy én azzal a csomaggal végigmentem a Szent László utcán, talán csak a Petőfi juhászlegénye lehetett olyan boldog, amint terelgette nyáját, s fújta furulyáját! Nem az volt a fontos, hogy mi volt a csomagban, hanem, hogy ki adta! Boldogan viseltem azt, ami benne volt: a szép, finom szövetű kabátot, gallérokkal és kézelőket, amiket ajándékozott nekem az én drága tanárom. De még boldogabbá tett az ő kitüntető szeretete, amely egész diákságom éveiben, sőt azokon túl is, folyvást melegített engem. íme, megújult diákságomban az az édes öröm, ami otthon, kisgyermekkoromban ért Szőgyényi Julis és Weiss Pepi által! Hej, Joó András, emlékszel-e te erre? Dr. Kapossy Lucián ötödikes korunkban osztályfőnökünk is volt. Mikor névnapján megköszöntöttük, válaszában azt mondta: s?» 44
