Ólé Sándor: Pápai diákemlékek (Pápa, 2004)
A Teológián
ÓLÉ SÁNDOR lyek nagy részének kiadása még mindig várat magára! Csoda-e hát, ha mi, az ő tanítványai, akik ott ültünk lábainál az ő enciklopédiái, egyháztörténeti, egyházjogi és szemináriumi óráin, határtalanul szerettük őt? Csoda-e, ha Czeglédy Pál, a lévaiak papja, a barsiak esperese, ez a csodálatos eszű, tudású és kritikájú ember, ha megemlékszik róla, meghatottságában könnyes szeretettel így ír róla: „A drága Thury Etele”? Másik tanárunk a teológián Németh István (a későbbi püspök főtisztelendő úr volt, akit mi magunk között csak „főúr”-nak hívtunk). Egyházkerületi főjegyző volt akkor, azért járt meg neki a főtiszteletű cím, amit azonban mi főtisztelendőnek ejtettünk ki, hogy miért, nem tudom. A „főúr” titulus azonban igen nagyon megillette, mert az volt ő a teológián: főúr. Mindig az történt, amit ő akart, és úgy, ahogy ő akarta. Aki a kedvében tudott járni, annak kenyér volt; aki nem tudott, vagy nem is akart a kedvében járni, annak tövis volt. De rájött az ilyen, hogy így nem lehet a teológián élni és virulni, hát magatartást, színt és hangot változtatott, olyan kalapot vett, amely mélyebben meghajolt és jó fiú lett. A főúr különben igen kedves és jószívű volt. Ha valaki rossz fát tett a tűzre, és menedékre volt szüksége, azt legbiztosabban a főúr házánál találta meg. Csak oda kellett védelemért betérnie, sorsát az ő kezébe kellett letennie, és meg volt mentve. Végeredményben tehát a főúr volt a gyöngék pártfogója, megtévedtek támasza, mindnyájunk édesatyja. A főúr tárgyai voltak a legnehezebbek a teológián. Ő volt a héber nyelv, az ó- és újszövetségi biblika-teológia és mindkét exegézis professzora. Én igazán nem tudom máig se megérteni miért voltak a tárgyak stúdiumai olyan irgalmatlanul nehezek. Később, mikor Czeglédy Sándor lett az ószövetség és Pongrácz József az újszövetség professzora, nem lehetett ilyen panaszt hallani. Sőt, boldogan beszéltek a legációba jövő teológusok az ő élményeikről, boldogan, akikkel teljesek voltak professzoraik előadásai, kiadott stúdiumai. A mi időnkben pedig csontropogtatók voltak a kápláni vizsgák, súlyosabbak, mint az érettségi vizsga. Irtózatos izgalmak között készültünk a káplánira. Aludni sem tudtunk, a kora hajnal alighogy kidugta rózsás ujjait az ég peremén, mi már akkor ott tanultunk fel s alá járkálva a várkertben, iszonyú szurkok és drukkok között. Olyan forma lehetett nálunk a kápláni, mint Debrecenben - Csikesz Sándor tanársága alatt - a papi vizsga. De mégis volt különbség. Mert a főúr irgalmas volt hozzánk, Csikesz Sándor pedig nem volt irgalmas az övéihez. Egyszer Izsák Jóska kollokviumát a héber exegézisből nem fogadta el a főúr. Arra utasította őt, hogy újra jöjjön kollokválni. Nem tudom, mennyi ideje lehetett neki az újabb készülésre, de az bizonyos, hogy mindenki bámulatára bemus?» 184
