Ólé Sándor: Pápai diákemlékek (Pápa, 2004)
A Teológián
PÁPAI DIÁKEMLÉKEK tatta elképesztően éles eszét. Mert mikor az újabb kollokviumon föladta neki a főúr a tételt, vagyis fölhívta, hogy a héber szövegből melyik káputot olvassa és magyarázza, Izsák Jóska ki se nyitotta a héber bibliát, elő se vette a stúdiumát, hanem karba oltva fölényesen a kezét, kezdte mondani magabiztosan könyv nélkül a héber szöveget és rá az exegézist. A főúr csak nézte, nézte Izsák Jóskát, a bámulattól a szemrebbenése is megállt, majd sárga, majd piros lett, de a rendes színe elhagyta az ábrázatját. Ugyanígy jártak Izsák Jóska társai is, akik vele kollokváltak. Végre a főúr megkérdezte: mind így tudja, Izsák úr? Mind! Volt rá a felelet. Mondja hát! - kérte a főúr. És Izsák Jóska elkezdte tovább mondani a héber szöveget, recsegett-ropogott a sok zsidó szó az ajakán, hallgatóságát kiverte a víz ilyen tüneményes ész láttán, mert ilyent még nem hallottak! Somogyiak! Lássátok, milyen csodát tud teremni a somogyi föld! A Koppány kemény magyar földje! Aztán így szólt a főúr Izsák Jóskához:- Lássa, Izsák úr, milyen nagy talentummal áldotta meg önt az Isten. Ezzel a talentummal világraszóló eredményeket lehetne fölmutatni a tudomány művelése terén, annak nem is csak egy ágában. Most csak dacból használta fel szép eszét, mivel én múltkori kollokviumát nem fogadtam el. Ennek is örülök, mert legalább most már tudom, kinek hívják önt. De kérem, használja eztán nem dacból, hanem a tudomány iránt való szomjúságból szép tehetségét. Adja oda magát a bibliai tudományoknak, kutasson, búvárkodjék, készítsen új mezsgyét, majd meglátja, mennyi gyönyörűséget talál benne. így lesz hasznos az élete a tudomány, az egyház, a haza és az emberiség számára. Édes Izsák Jóskám! Ha te meg nem haltál volna káplán korodban! A főúr tárgyai kemények, stúdiumai irgalmatlanul nehezek voltak, az igaz. De az előadásai érdekesek voltak. Azóta sokszor gondoltam rá, hogy ezeket az előadásokat kellett volna gyorsírással leírni, amit Pongrácz Jóska meg is tehetett volna, és ezeket kellett volna stúdiumként sokszorosítani és kiadni. Milyen nagy áldás lett volna ez számunkra! Sokszor hivatkozott előadásai közben Kálvinra. Idézgetett az Institúcióból vagy valamelyik igemagyarázatból. Én ilyenkor lelkem mélyéből felujjongtam, és ezzel már el is árultam, hogy én őt alapjában szeretem. Eleinte nem. Féltem tőle, és idegennek éreztem magam vele szemben. De azt is éreztem, hogy ő sem szeret engem. Ez az érzésem azonban másodéves koromban elmúlt, pedig nem hajtottam meg a derekamat s nem emeltem meg a kalapomat mélyebben előtte! De elmúlt. A főúr lassan kezdett fölmelegedni, és én is kezdtem lassan fölmelegedni, kivált az exegé- zis-órákon, a kálvini idézetek hallatára. Csak azok a stúdiumok! Csak azokat •á* 185
