Ólé Sándor: Pápai diákemlékek (Pápa, 2004)
Történetek és apróságok a Főiskola életéből
OLE SÁNDOR nálni, rágyújtottak, és ment minden. íme, oda nézzetek! Most gyújt pipára az öreg! Hogy libeg-lobog a gyufa lángja! Na, most lecsukta a kupakot. Most már jön értünk. És csakugyan. Újra gyújt. Ég a lámpa! Ott imbolyog már a drótkötélen a lángja! Az öreg csak rúg egyet-egyet a csónakon, és egyre távolodik a túlsó parttól, és egyre láthatóbb lesz az innenső parton. A csolnak csak közeledik, egyre közeledik, egyszercsak megérkezik és kiköt, hogy szálljanak be a szentgyörgyi legények és a pápai legátusok, és hirdessék holnap a pünkösdi üzenetet ezeknek a csodálatos Istenről, annak csodálatos munkájáról! Mert méltó az ő munkája, hogy örökétig hirdettessék. Amint elhelyezkedünk a csolnakban, odasúg a nagylegátus:- Öcsém, van-e pénze? Belekotorászok én a zsebeimbe és egyiknek a fenekén találok egy tízfillérest. Megörültem ennek a talált pénznek, mert nem tudtam, hogy nekem még pénzem is van. Igaz, az Úr megmondá: “Ne szerezzetek aranyat, se ezüstöt, se rézpénzt a ti erszényetekbe.” (Máté 10:9) Hát mi nem is szereztünk, hanem elindultunk hazulról a pucér útiköltséggel. Én abból kaphattam vissza a tízfillérest. Azt mondom a nagylegátusomnak:- Van. Egy tízfilléres.- Adja ide. Ha én adom az öregnek, akkor már magától nem vár külön, mert látja, hogy én vagyok a vezető; de ha maga adja neki a tízfillérest, akkor éntőlem még mindig vár, mert látja, hogy maga a kisebbik, aki az én nevemben nem adhatott. Azért csak adja ide, öcsém, azt a tízfillérest. Odaadtam hát a nagylegátusomnak a tízfilléresemet, magamnak meghagyván az aggodalmat, hogy mi lesz, ha mégis nyújtja tenyerét nekem is a révész a borravalóért, illetve a viteldíjért. Akkor én elsüllyedhetek szégyenemben. Aggódásomból és világi gondolkodásunkból hatalmasan kijózanított bennünket az öreg révész. De úgy ám, hogy még máig is elpirulok, ha rágondolok. Mert mikor a partot értünk és búcsúzáskor Izsák Jóska odanyújtotta neki a tízfillérest, az öreg révész sértődötten hárította el magától a pénzt, mivel Izsák Jóskában fölismerte a nagylegátust, bennem pedig a kislegátust.- Csak nem fogadok el pénzt az Úr szolgáitól, akik jöttek messziről, a pápai oskolából, hogy nékünk szolgáljanak. Ki vagyok én? Nyehó vagyok én, hogy pénzt vegyek el maguktól? Kálomista ember vagyok én, istenfélő és böcsületes, és ez a pénz kiégetné a zsebemet! Majd elmegyek holnap én is az Isten házába, meghallgatom a legátus úr beszédjét, s az lesz az én jutalmam. Kívánatosabb az 168
