Ólé Sándor: Pápai diákemlékek (Pápa, 2004)

Történetek és apróságok a Főiskola életéből

PAPAI D1AKEMLEKEK- Tud-e úszni, amice? - kérdi tőlem Izsák Jóska.- Tudok. Át is tudnám úszni a Garamot! - mondom én. De a drága új ruhám most van rajtam harmadszor. Már tönkretettem a nadrágomat. Most meg tönkretegyem a kabátomat? Aztán meg: hogy fázunk, didergőnk, vacogunk! Ha a tenger átlábolása után most belevetjük magunkat a folyó árjába, mindketten elpusztulunk! Azért ezt ne tegyük. Nincs is rá szükség. Hanem azt ajánlom: háljunk itt a parton. Majd reggel átvisz bennünket a révész.- Ugyanolyan őrültség volna, mint a folyóba ugrani - mondja Izsák Jóska. A föld vizes, hiszen itt is felhőszakadás volt. Azért zavaros a Garam vize. És nekünk nincs még egy felöltőnk se, nemhogy szűrünk, subánk vagy pokrócunk volna. Itt a parton tehát le sem ülhetünk, nemhogy lefekhetnénk!- Az a fő, hogy itt vagyunk. Itt már járva, állva, vagy éppen guggolva is kibírjuk. A gályarabok is guggolva töltötték az éjszakát földalatti várbörtöneikben! Ettől nem szakadunk meg - vélekedtem én, az amice.

Isten azonban másként végzett fölöttünk.

Küldött nekünk hat erős garamszentgyörgyi legényt. Valahonnan munkából jöttek, és hazamentek az ünnepre. Akkor jöttek, mikor legnagyobb volt rájuk a szükség. Nem kell már itt hálnunk, se járnunk, se állnunk, se guggolnunk az éjszakában! Isten megoldotta a problémánkat.

Mert a legények átvették szerepünket, a kiáltozást. Először kissé szerényen kiabáltak ők is. Aztán mindig erősebben. A révész azonban, aki öreg volt, csak nem jelentkezett, annyira süket volt. A legények már azon tanakodtak, hogy egyikük ússza át a Garamot (itt hagyva a ruháját), keltse fel a révészt, és együtt jöjjenek át a komppal érettünk. De mikor döntésre került a sor, hogy ki legyen hát az egyik, akkor úgy döntöttek, hogy mégis csak jobb lesz tovább kiáltozni a révésznek.

Ekkor aztán folytatódott a kiáltozás, de kétségbeesetten, velőtrázóan, úgy hogy a lég is megreszketett. Az öreg révész nem jelentkezett.

Végül minden összeszedve, az elemekkel és a sakálokkal is versenyre kelve üvöltöttek a legények. Ekkor aztán csoda történt. A süket révész fölébredt. Gyufát gyújtott! Isten csodája nyilatkozott meg ebben a lángban, mint egykor a Hóreben! Ő jelentette ki nékünk magát: kicsinyhitű, miért kételkedtél?

Az egyszál gyufa hamar elaludt. Nem baj. Az öreg révész föltápászkodott. Most tömi a pipáját. Mert pipa nélkül nem lehet révésznek lenni, tátrai széllel szembenézni, sötétséget elviselni, drótkötélbe fogózni, embereket egyik partról a másikra áttelepíteni; ehhez pipa kell. Pipa kell, ha ég dörög, ha éhezik, fázik, aggódik, vagy erőtlenedik a révész. Emberek, kik nem tudtak valamit megcsi167