Ólé Sándor: Pápai diákemlékek (Pápa, 2004)
Főiskolai Ifjúsági Képzőtársaság
ÓLÉ SÁNDOR zápfogát elveszíteni. De még mást is látok. Látom a nagylelkű királyt most is nagylelkűnek lenni, s szegény megszégyenült lovagot királyi adományként „Som-Somogy-Pósá”-val kárpótolni. Óh, te drága Mátyás király! Óh, te aranyos Arany János! Óh, te édes Végh János! Mily boldogság most nekem, vénségem- ben rátok gondolni! Sohár Kálmánról az ódaszavaló jut eszembe, mert nagyon szépen szavalta a március 15-iki ódákat, és az ő szavalata mindig ünnepet jelentett nekünk kisebbeknek. Mikor itt Pápán végigmegyek a Várady Antal utcán, akkor is mindig Sohár Kálmán jut eszembe, amint szavalta a Képzőtársaságban Várady Antal szívreható verseit. Mintha csak ma hallanám: „Látnak a halottak, élő ne hazudjon; nincs titok a földön, mit az ég ne tudjon”. Vagy: „Tekintetes Törvény, verjenek vasat rám! Cudar ember vagyok, megvertem az anyám!” Ezt a verset Sohár Kálmán szavalásában annyira a szívemben hordoztam életemben, hogy végül Vilma leányommal is elszavaltattam egy bólyi ünnepélyen. Szabó S. Zsigmond. „Jössz te be jó öreg énekesünk, itt benn a terembe! magunkba’ leszünk, zárjuk be retesszel az ajtót”. (Arany műfordítása emlékezetem szerint.) Igen, mert csak zárt ajtó mögött vallhatnánk meg egymás közt, hogy mennyit vívódtunk mi egymással is, egymás közt is, magas eszményünkért és közös célunkért is, azon vetélkedve, hogy melyőnk tud, melyőnk ér, és melyőnk használ többet. És most, miután eldaloltuk az élet dalát és elszavaltuk a „Pán halálát”, most - te ott nyugszol a budapesti temetőben, én pedig itt Pécsen azon sírok, hogy elhervad a virág, lehull a levél. Ezt nem vallom, amit Vajda János, hogy hiába hisz ember, hiába remél, mert kinyílik a rózsa, kihajt a levél, és Isten tesz csodát a holtakkal, mivel az ő beszéde megmarad örökké. (I. Péter 1,25) Csak azt valljuk meg Petőfivel, hogy bolygó lábunk száz tövisre hágott. És nem hiába! Kedves Zsigám!... Te ott fenn, a szép kis Barsban küszködtél népedért, én pedig itt lenn, az anyaoskola tövében harcoltam eklézsiámért, de nem hiába! Mert él a te néped és él az én eklézsiám, az Atyaisten dicsőségére! Hirdettetik az Evangélium, kiszolgáltatik a Sákramentum, énektől hangos a kálvini templom, a magyar templom! Nem hiába vetélkedtünk, nem hiába küszködtünk, kedves Zsigám! A munkás tagok a titkár felhívására tartoznak valami munkát beadni. A munka kétféle lehetett: vers és prózai munka. A vers lehetett eredeti vagy műfordítás. A próza lehetett szépirodalmi: elbeszélés, értekezés, novella, vagy tudományos tanulmányon alapuló nyelvészeti, történeti, fizikai, természetrajzi vagy más egyéb munka. s?» 104
