Ólé Sándor: Pápai diákemlékek (Pápa, 2004)
Főiskolai Ifjúsági Képzőtársaság
PÁPAI DIÁKEMLÉKEK Csomasz Dezső pedig, amint megjelent a pódiumon, és elkezdte a verset mondani, egyszerre mindenki visszafojtotta a lélegzetét, hogy ne zavarja a csendet, mely irtóztató volt, s melyben a toronyórát vélte hallani, amint a várban az éjfél ütötte, de úgy, hogy az ütést a szívében érezte. Mindenki meghódolt előtte, még a bíráló tanárok is, mint ahogy a régi rómaiak hódolhattak a pontifex maximus előtt. Szép iskola volt a pápai Képzőtársaság. A diákok néha így hívták: A Csomasz Dezső iskolája. így mondták még Szabó Imre idejében is. Később, amint Csomasz Dezső elmúlt a Képzőtársaság éléről, más szavalok tűntek fel, s kerültek az élre. Talán negyedikes lehettem, tehát még nem voltam a Képzőtársaság tagja, csak buzgó látogatója (mert az alsóbb osztályúak is bejárhattak oda), mikor kezdték suttogni a diákok: tudod-e ki a legjobb szavaló a Kollégiumban?... Ki? - volt a visszakérdés. Izsák Jóska! Ez az Izsák Jóska somogyi fiú volt, Csurgóról került Pápára már nagy diák korában. Fényes tálentumot hozott magával, és ezt a diákok így szokták mondani: szép esze van. A hangja tenor volt a legszebb fajtából, ezüstcsengő, mely sohase sértett, de mindenkit biztosan megigézett. Egyszer csak föllépett a Képzőtársaságban (amikor én is éppen jelen voltam, és elszavalta azt a vérforraló költeményt, melyet úgy hívtak, hogy „Egy gondolta bánt engemel”, melyhez pontosan az ő orgánuma, temperamentuma és alakja kellett. Alakja, temperamentuma és orgánuma ugyanis egészen megfelelt Petőfiének, ahogy azt fényképekből és leírásokból ismerjük, s aminőnek a mi eleven diákfantáziánkkal ezt kiegészítettük. Termete közepes, vagy egy gondolatnyival kisebb, vékony és sovány termet, hamar felcsattanó, ingerlékeny és ideges, arca fehér, homloka magas, haja fekete, szeme, mint az éjszaka, de tűz égett benne. S ahogy ezt a verset elszavalta, olyan volt az, mint az égzengés, elbűvölt bennünket; de ez nem is jó szó; jelenéseink lettek, annyira fölgyújtotta idegeinket. Petőfit láttuk benne: ő támadt fel sírjából s jött el hozzánk Segesvárról, hogy még egyszer megjelentse nékünk az ő halálát. Egyszerűen csodálatos volt. Az is lett a neve a Kollégiumban: Szavaló Csoda. Kiss Zoltán nevezte el. Kimagaslóan nagy szavalok voltak még ebben az időben: Végh János, Kovács Bálint, Sohár Kálmán, Szabó S. Zsigmond. Ha Kovács Bálintra gondolok, mindjárt Arany verse: Az egri leány jut eszembe és a Bánk bánból Petur bán szerepe. Mikor Végh János nevét írom le, akkor tüstént Arany Pázmán lovagját látom patvarkodni, amint dong alatta a tölgyfapadló, és azt mondja ártatlan feleségének: vissza kígyó. Látom a Rikkancsot Mátyás királyi székében ülni, a boldogtalan lovagot pedig magával a királlyal megvívni a királyi párbajban három 103 «%*
