Mezei Zsolt (szerk.): A kényes úrfi s a rongyos baka (Pápa, 2001)

Csáky Károly: Petőfi és Selmecbánya

S ha már az irodalmi kör tevékenységére is kitértünk, hadd mondjuk el, hogy az egykori alma mater falán látható az az emléktábla, melyet még a líce­um Petőfi Köre állított névadója, a forradalmi költő emlékére 1896-ban. Az egyházi levéltárban található egy-két, táblaállítással kapcsolatos anyag is. A tanári értekezletekről szóló egyik jegyzőkönyvben az alábbiak olvashatók: „Jankó János tanár előadja, hogy a tanulók a, millenniumi évben Petőfi Sán- domak emléktáblád akarnak emeltetni, s igazgatói engedéllyel megkezdték e czélból a gyűjtést; kéri a tanári kart,, hogy adja meg az engedélyt az emlék­tábla elhelyezésére. A gyűlés ennek megadására nem tart,ja magát feljogosí­tottnak, mivel itt az épületen való némi átalakítás forog szóban, de pártolólag átteszi az ügyet a kerül, iskolai tanácshoz, azon óhajának kifejezése mellett, hogy a tábla az épület külső falán, lenn h elyeztessék el, és hogy feliratul csak Petőfi neve és az itt, tartózkodóis ideje tétessék ki. A tábla megrendelésével Jankó János és Lencsó János tanárokat vélik megbízandónak.nu Egy későbbi gyűlésről tudósító jegyzőkönyv34 már a tábla elhelyezését do­kumentálja. „Jankó János jelenti, hogy a Petőfi'.-emléktábla összesen 123 fo­rintba került,, és hogy a, leleplezés jún. 3-án megtörtént." A líceumi alapítóle­velek között található olyan is, amely szintén az emléktáblával kapcsolatos. Itt közöljük a teljes szöveget: ALAPÍTÓLEVÉL A PETŐFI-EMLÉKTÁBLA ALAPÍTVÁNYRÓL. Keletkezett: 1896. a. ) Alapítók: A líceum homlokzatfalában elhelyezett Petőfi emléktábla ado­mányozói. b. ) Az alapítvány célja, hogy kamatjai elsősorban az emléktábla jó karban tartására s amennyiben ez nem igényelné, a „Petőfi Kör” céljaira fordít- tassanak. c. ) Az alapítványt kezelő bizottság: A Selmecbányái ág. h. ev. líceum főgimná­zium Kormányzó Testületé. :w Tanári értekezletek jegyzőkönyve, Vili. gyűlés. 1896. III. 26. ;l1 A XII. ülés jegyzőkönyve, 1896. jún. 19.

Next

/
Oldalképek
Tartalom