Mezei Zsolt (szerk.): A kényes úrfi s a rongyos baka (Pápa, 2001)

Asztalos István: Petőfi Sándor, az aszódi diák

és Hruz Máriának. Gondosan nevelt fiaikat ismerős helyre, ismerősök, jó barátok közé hozták tanulni.

A legújabb kutatások szerint Aszódon már a XVIII. század első felétől tanítottak középfokú ismereteket. Ez összefüggött a Pest megyei evangélikus es- peresség megalakulásával (1727), mely szervezet szükségesnek tartotta, hogy a nógrádi Kis-Zellőhöz hasonlóan ebben az egyházkerületben is legyen sytaxisig (a latin mondattanig) bezárólag oktató intézmény. Erre a feladatra Aszód látszott a legalkalmasabbnak.

Kezdetben egy iskolában, egy rektor vezetése alatt tanult mind az elemi ismereteket elsajátító, mind a magasabb tudományokban jártasságot szerezni kívánó diákok sokasága. A rektorok - szinte kivétel nélkül - igen képzett, teológiát végzett pedagógusok voltak, közülük többen Wittenbergben, Jénában is tanultak. Aszódi tanárkodásuk azonban csak átmenetnek számított, mert fő törekvésük a jobban jövedelmező lelkészi állások valamelyikének megpályázása, megszerzése volt.

Az aszódi schola latina helyzete szorosan összekapcsolódott azzal az épülettel, amelyben a tanítás folyt. Az új földesúr, a mélyen vallásos, evangélikus Podmaniczky /. János új paplakot és iskolát építtetett 1719-1720 között. Az iskola pontos helyét nem ismerjük, csak azt, hogy vályogból készült és zsindely fedte. Az idő múlásával (éppen az iskola kettőssége miatt) szűknek bizonyult az épület. Ezért aztán a földesúri család támogatásával újabb építkezésre került sor, mégpedig 1769-1771 között. Új paplakot és új iskolát építettek, de most már kőből és téglából. A két épület egymáshoz közel, azonos tervek szerint, hasonló beosztásban készült el. Bár a paplakot az 1960-as években lebontották és helyébe újat építettek, az iskola - ha nem is a régi formájában - ma is létezik. Ugyanis erre a vastag falú, földszintes épületre 1872-ben emeletet húztak és ebben a formájában egészen 1948-ig szolgálta a tanügyet, jelenleg a Petőfi Múzeum főépülete. A latin iskola 1771-ben tehát épületileg is külön vált az elemitől, mely iskolába nem csak helybéliek, hanem más településen élő diákok is beiratkoztak.

Az iskoláról, jelentőségéről 1851-ben így írt Koren István: „Aszód már száz esztendő óta az egész gesti, nógrádi és hevesi vidék által, mellynek közegében fekszik, a latin iskolára legalkalmasabb helynek ismertetett el. Iskolája a