Mezei Zsolt (szerk.): A kényes úrfi s a rongyos baka (Pápa, 2001)

Jelenits István: A pesti piaristák Petőfi korában

Jeleníts István A pesti piaristák Petőfi korában Petőfi Sándor iskolás éveinek szokatlanul gazdag és változatos történetében sajátos helyet foglal el a két pesti esztendő, az 1833/34 és az 1834/35-ös. Ezek­ről maga a költő később nem beszélt, írásaiban, levelezésében nem utalt rájuk, nem jelentkeztek olyan tanárok, társak, barátok sem, akik ezekből az időkből emlékeket őriztek volna róla. Nem csoda, ha a tudományos köztudat sokáig nem is tartotta számon a költő életrajzának ezt a szakaszát. Csak 1884 óta vált világossá, hogy Petőfi Pesten is diákoskodott. Persze arról a két pesti iskoláról, amelynek ez idő alatt Petrovics Sándor növendéke volt, meglehetősen sokat tudunk. Jól ismerjük a század első harma­dának piarista gimnáziumát is, a benne folyó életről, tanárairól, diáknépéről hiteles képet alkothatunk. Röviden és szerényen érdemes most ezt a tudásun­kat felidéznünk, hiszen az olyan fogékony lélekben, mint Petőfié, az itt szerzett tapasztalatok akkor is nyomot hagyhattak, ha később sosem emlegette őket. 30 éve Dienes András írt gondos monográfiát A fiatal Petőfi-ről, ennek V. fejezetét a két pesti év bemutatására szentelte. Ahhoz, amit ott megállapított, ma sincs sok hozzátenni valónk. Dienes András állításai akkor is meggyőzőnek látaszanak, amikor nem tényekre mutatnak rá, hanem feltevéseket tárnak elénk. Elfogadhatjuk azt a gyanúját, hogy Petrovics István főként a német nyelv alaposabb elsajátítása érdekében hozhatta Pestre s írathatta először evangélikus gimnáziumba fiát. Nehezebb megértenünk, hogy egy év múlva miért s milyen várakozással vihette át a piaristák gimnáziumába. Mindeneset­re feltűnő, hogy a gyermeknek korábbi iskolai eredményeihez viszonyítva, de abszolút mértékkel mérve is, milyen rosszak voltak a pesti tanulmányi telje­sítményei. Talán arra gondolhatott az édesapja, hogy érdemes egy másik is­kolában megismételnie az osztályt, amelyet olyan gyenge eredménnyel végzett el. Az evangélikus iskolában a tanítás nyelve is német volt - legalább is a tár­gyak túlnyomó többségéből -, a piaristáknál magyarul folyt a tanítás, joggal

Next

/
Oldalképek
Tartalom