Mezei Zsolt (szerk.): A kényes úrfi s a rongyos baka (Pápa, 2001)
Veress Zsuzsa: Petrovics Sándor, a pápai diákköltő
hoz pedig egy nagymúltú lírai konvencióba sorolja a dalt: Balassi Darvakhoz szóZ-jától a bujdosó énekeken keresztül Petőfiig és tovább húzódik ez a vonulat. Hasonló típusú a Hányszor mondád kezdetű súlytalan, bánatos, kis szerelmi dal is. A kerekség, az ellentét itt is adva van, bár ez a dal sem haladja meg a korabeli közhelyek színvonalát. Bárha szavadat mindig Elhittem én: Mégis szivedtől hányszor Gyötörtetém. (Petőfi) Gyanús szavadra, csalfa szer, Mosolyogva hallgaték: Először az kiált tüzet Kinek a háza ég. (Armbruszter) Armbruszter Gyula versre különösen jó példa arra, hogy mennyire szokványos az efféle dal. A Tavaszban több hasonló található még. E három Petőfí-vers rokonságába tartozik a zsebkönyvből Horváth Károly Szerelmesem, Kozma Sándor Ősszel, Szilágyi Sándor Méh című dala is. Ez utóbbi szintén egy nagyon elkoptatott lírai közhelyet vonultat fel. A mézet gyűjtögető méhecske és a csókokat szedegető legény hasonlata alighanem a rokokó édeskésen bájos kelléktárából került a diákköltők tollára. Egyébként maga Petőfi is írt erre a motívumra dalt, nem sokkal Pápára jövetele előtt, méghozzá két változatban is (Méz és csók; Fürge méh). Ebben a Csokonai-hagyomány továbbélését érhetjük tetten: egy református diáknak Csokonai volt „a” költő. 7. Egy másik mű szintén a lehető legkonvencionálisabb stílusú és tárgyát tekintve is az, bár kiváltó okát természetesen nem lehetett előre kiszámítani. A Lenke sírján című elégia alkalmi vers. Horváth István ügyvéd Petőfinek „kenyéradó gazdája” volt pápai tartózkodása alatt: a költő másolást vállalt nála némi csekély fizetség ellenében. Nos, az ő kislánya halálára írta ezt a költeményt. 168 Hányszor mondád, hogy látni Nem bírsz sebet, S a kin már búval tölti El lelkedet! „Szíved felől gyanús vagyok” - így feddesz kis leány - Hő érzetednek szent hitét Hogy én elárulám
