Mezei Zsolt (szerk.): A kényes úrfi s a rongyos baka (Pápa, 2001)

Veress Zsuzsa: Petrovics Sándor, a pápai diákköltő

gát bizonyítja. A professzor e drámatanulmánya egyébként szintén pályamunka volt: a Kisfaludy Társaság 1838-ban jutalmazta.

Tarczyt vonzó karaktere népszerűvé tette a diákság körében, s beláthatjuk, hogy a legjobb kezekbe került a Képzőtársaság. Petőfi is hálásan és szeretettel emlékezett rá, személyes támogatása miatt is. A professzor előszavával jelent meg 1845-ben - a Református Főiskola saját nyomdájából - a Tavasz című zsebkönyv, mely a társulat addigi termésének legjobbnak ítélt darabjait tartalmazza. A válogatás és szerkesztés három tag: Dömjén Ferenc, Kerkapoly Károly és Szentmihály Sándor munkája.

A kötet hét novellát tartalmaz, ezek közül négy jelentéktelenebb fordítás (németből ill. franciából), a szerző nevének megemlítése nélkül. A fordítók (átdolgozok?) között szerepel Dömjén és Kerkapoly is. A három eredeti „be- szély” közül egyet Jókai, kettőt pedig Orlai írt. Lírikusként bemutatkoznak a fentebb már említettek: Ács Károly, Armbruszter Gyula, Dömjén, Kolmár József, Kozma Sándor, Szilágyi Sándor, Szűcs Dániel, Vály Lajos stb. Költeményeket - melyek egy része szintén fordítás - harminc név alatt közöl a kötet, ez azonban nem jelent harminc diákot, mivel néhányan saját nevükön kívül különféle álneveken is szerepelnek. Ezek a keresetten irodalmias álnevek (pl. Amorffy) a kor jellegzetességei. Petőfi például három néven is szerepel a kötetben: „A. B.” monogrammal (Pórnak esti, dala) „Homonnai” álnéven (Tűnődés, Szín és való) valamint Petőfi néven is a többi négy verssel. Összes Pápán hl verse közül a Tolvaj huszár az egyetlen, amit Petőfi néven írt alá az érdemkönyvben. Ezt a nevet olyannyira nem használta következetesen, hogy az első, országos nyilvánosság elé bocsájtott versét, A borozót is még Petrovicsként jegyezte (Athenaeum, 1842. május 22.)

Az összes többi Pápán írt munkáját is vagy a saját nevén, vagy a fentebb már említett „A. B.”-ként, illetve „Homonnai”-ként írta alá. A Tavaszban tehát az ő megkérdezése és hozzájárulása nélkül használták a szerkesztők az akkor már országosan ismert Petőfi nevet. A költő a Pesti Divatlap hasábjain dühöd- ten tiltakozott az eljárás ellen (ekkor Dömjén, egykori önképzőköri bírálója iránti ellenszenve is újra aktivizálódott). Erre a pápaiak részéről válasz érkezett, ami tovább mélyítette az ellentétet. Ennek részletezése itt most nem feladatunk. A mi szempontunkból az a fontos, hogy Petőfi így fogalmazott: „A

151