Mezei Zsolt (szerk.): A kényes úrfi s a rongyos baka (Pápa, 2001)
Bodolay Géza: Petőfi Pápán
Nem sorolom tovább a jegyzőkönyv adatait. Azt az eddigiekből is láthatjuk, hogy Pápán Petőfi változatlanul élt a Képzőtársaság ifjúsága körében, ő volt gyűléseiken mindenkit messze megelőzve „a költő.” Dolgozatokat is írtak róla, s bizonyára nemcsak a versmondók szavalták, hanem még többen olvasták is a műveit. A helyzet változatlan maradt továbbra is a múlt század végéig. Csak egy esztendő adatait ragadjuk még ki a század utolsó évtizedéből. 1892/93-ban, költői pályakezdése után ötven évvel 51 szavalat hangzott el a táraság gyűlésein, ebből 14 Petőfi-vers volt, 5 verset szavaltak Vörösmarty tói, 4-4 verset Aranytól és Tompától, a többieknek (köztük újabb, fiatal költőknek is!) egy-két vers jutott a gyűléseken. Érzek ellenben valami - hagyományként még évtizedekig fennmaradó - ellentmondást a kétségtelenül meglevő Petőfi-kultusz és az ifjúság által választott ünneplési forma között. Ekkor már megkezdődött március 15-ének hagyományossá váló lelkes és lelkesítő ünneplése: diákfelvonulás keretében évente elszavalták a Nemzeti, dalt Petőfitől. Ennek az utolsó versszaka szinte „előírja”, hogy Petőfi milyen emlékezést váll el a kései utódoktól: Hol sírjaink domborulnak, Unokáink leborulnak, És áldó imádság mellett Mondják el szent neveinket. Ezzel szemben ezt olvashatjuk a jegyzőkönyvben: „Má.rczivs 15-én a magyar szabadság hajnalhasadásának nagy napját méltó kegyelettel ünne-pelte a társulat. - Márcz. 15.-én este 7 órakor díszelőadást tartott (fentebb írt programmal) az állandó színházban. Előadás után a „Kossuth Lajos azt üzente... ” bűvös-bájos hangjainál vonult fel a Griff fogadó nagytermébe a felsőbb osztályok ifjúsága, hol társasvacsora s kivilágos kivirradtig tartó táncz következett. ” Nemcsak a Nemzeti dal idézett, közismeit soraival érzem ellentmondónak az ünnepség effajta befejezését, hogy március 15-e lett a nagy diákbál hagyományának a napja, hanem Petőfi egész életművével, költészetével, a márciusi ifjak, a reformkor neveltjeinek életfelfogásával. Már Vörösmarty szóvá tette a haza gondjainak könnyed elhessegetését a Fóti da/ban, mondván: „Ncujyot. iszik a hazáért / S felsivít: / Csakhogy egyszer tenne is már/ Valamit. ” Ezt a fajta életstílust ostorozza Petőfi (az említett tanévben is elszavalt) A magyar ifjakhoz című versében: 137
