Hudi József (szerk.): Kacz Lajos visszaemlékezései (Pápa, 2011)

VIII. Jobb idők

Mi felástuk a kertet, édes anyánk elgereblyézte, és az ágyakat minta szerűen elrendezte, megsorolta és beültette. Bámulatos és kiapadhatatlan volt a szorgalma, a munkában szinte féktelen volt, nem ismert határt. Volt is hozzá - hála Isten - elég testi ereje; akarata és enerzsiája62 pedig egyszerűen csudálatos. Mi csak nagy biztatásokkal voltunk képesek mellette kitartani; szegény néném kezdődő szívbaja miatt többször elfulladt és pihennie kellett, én pedig, - daczára, hogy már 12-ik évemben voltam, többször hallottam is olyan elejtett megjegyzést, hogy nem életre való ez a gyerek.

Magam is emlékszem rá, hogy mikor 1850-ben az osztrák közigazgatás elrendelte a népszámlálást, én épen nagy szülőim házában tartózkodtam és épen akkor, mikor az összeíró küldöttség a háznál megjelent, én az első szobában a szurdikban feküdtem, akkor is valami baj gyötört.

Az összeíráshoz szükséges adatokat nagy atyám mondta be. Arra a kérdésre, hogy a háztartáshoz tartozó összes egyének be vannak-e mondva, - nagyatyám igennel felelt; de ebben a pillanatban én megmozdultam a szurdikban, s ezzel életjelt adtam magamról; mit észrevevén a kiküldött biztos, azt kérdezte, hogy hát ki az, a ki ott a kuczkóban mozog? Nagyatyám azt felelte, hogy az én kis unokám, de ezt ne tessék beírni, mert az úgy sem él meg.

Ilyen testi erővel lévén mindketten megáldva, képzelhető, hogy a nehéz munka - különösen a vizhuzás - mennyire kimerítette csekély erőnket. Nem is számítva azt, hogy ezt a kort megillető gyermekjátékokban részt nem vehettünk, a kevésbé megfelelő szegényes táplálkozás miatt sem juthattunk nagyobb erőhöz, annál kevésbé, mert az éjszakai pihenésünk is nagyon kurtára volt szabva. Akárhányszor megtörtént, hogy este 11 óráig huztuk a vizet, és édes anyám már éjfél után 2 órakor talpra állított bennünket, mi pedig annyira álmosak voltunk, hogy míg a kertig értünk, jóformán útközben is aludtunk. Édes anyánk egy62 értsd: energiája-67-