Hudi József (szerk.): Kacz Lajos visszaemlékezései (Pápa, 2011)
XXVII. Epilógus
Az élet számtalan példát mutat fel arra, hogy pénzen majdnem mindent lehet venni: rangot, kitüntetést, hízelgő sereget, még egészséget is; - de egyet nem lehet szerezni, a világ semmiféle kincse nem elég arra, hogy azon ragaszkodó hűséget, minden áldozatra kész szeretetet vásároljon. Ezt csak hasonló lelki tulajdonokkal lehet megszerezni. Életemnek az volt a legfőbb törekvése, hogy szerető sziveket gyűjtsék magam köré, hogy azoknak a szeretetét, ragaszkodását, a kiknek sorsa az én életemmel összefonódott, a magam részére biztosítsam, hogy erre a szeretetre, erre a ragaszkodó hűségre bármiféle viszonyai között az életnek feltétlenül számíthassak. Nagyobb megpróbáltatástól megkímélt a Gondviselés, nem került tehát arra a sor, hogy ezt a szeretetet az élet erősebb próbára tegye. De bizonyos vagyok a felől, hogy a legnagyobb rázkódások a lesújtó szerencsétlenségek közt sem maradtam volna egyedül, mert a legsúlyosabb viszonyok közt is mellettem maradtak volna azok, a kiknek a szeretetére, hűségére bizton számítottam. Életem legfőbb szerencséje, hogy az én hű élettársamnak vágyai és törekvései az enyéimmel azonosak voltak. Nem bántotta őt soha kicsinyes asszonyi hiúság, soha nem hatott reá csábító ingerrel a világ hívogató zaja, hazug fénye. Mindig megelégedett azzal, ha kis családunk benső ügyét rendben tarthatta. Hogy most öreg napjainkra rendezett viszonyok közt - szükségtől menten - nyugodt életet élhetünk, azt egyedül az ő előre látó, a viszonyokkal mindig okosan számitó eré- lyének köszönhetjük. Nem voltak külön útjaink egyikünknek sem. Mindegyikünk szeme előtt mindig a család érdeke lebegett, és a mit ennek érdekében tenni kellett, azt mindig együtt beszéltük meg. így keletkezett közöttünk az a belső harmonia, mely életünk hajóját állandóan irányította és családi életünket nemes tartalmával betöltötte. * **- 303 -