Hudi József (szerk.): Kacz Lajos visszaemlékezései (Pápa, 2011)

XXVII. Epilógus

Talán nagy hijánya emlékeim vázolásának, hogy a városi viszonyok rajzára, melyek közt életem lefolyt, nem tértem ki, nem emlékeztem meg az ebben szereplő férfiakról, a kiknek többé-kevésbé befolyása alatt álltam, - igaz, hogy visszaemlékezéseim e nélkül nagyon hézagosak. De hát én ezeket a sorokat nem szántam a nyilvánosságnak, - ezt már előre is jeleztem. Egyedüli czélom volt végig tekinteni még egyszer megfutott pályámon, és mintegy újra át élni a lefolyt eseményeket.

Azok az intimitások, melyek e sorokban leirva vannak, már eleve kizárják, hogy azokból valami a nyilvánosságra kerüljön. Magam - úgy hiszem - majd egyszer-másszor bele tekintek ezekbe a füzetekbe, s elvonulnak ekkor lelki szemeim előtt életem lefolyt napjai, s elmélkedem majd a felett, hogy tehetségemet nem használtam ki oly mértékben, mint kellett volna, hogy több eréllyel, több életrevalósággal magasabbra emelkedhettem volna... E miatt nem érzem az önvád súlyát. Az is megnyugtat, hogy hivatalos állásomban és ezen kívül is embertársaimnak hasznát tőlem telhetőleg mindig munkálni igyekeztem, az meg épen büszkeséggel tölt el, hogy szerető családom körében a legboldogabb embernek érzem magamat.

***

Még egyszer - négy év múlva - újra felveszem a tollat. Attól az időtől, mikor visszaemlékezéseimet befejeztem (1915. év tavasza) most már - fájdalom - egy egész világ választ el. Milyen duzzadó reménnyel és a végső győzelembe vetett milyen rendületlen hittel írtam akkor: „a magyar név megint szép lesz, méltó régi hírnevéhez”!373

373 Petőfi Sándor Nemzeti dal c. versének hatodik versszakának első két sora helyesen: A magyar név megint szép lesz,/ Méltó régi nagy híréhez.- 304 -