Hudi József (szerk.): Kacz Lajos visszaemlékezései (Pápa, 2011)

XXVII. Epilógus

ezt a kétkedést. Rámutattam arra, hogy ilyesmit kérdezni is vakmerőség, hiszen tudva van, hogy a római helytartó katonákkal őriztette a Krisztus sírját; hát ezek csak nem engedték elvinni a Krisztus testét, világos tehát, hogy föltámadott. Már pápai diák voltam, mikor a hitczikkek tartalma fölött elmélkedni kezdtem, és hozzájuk mertem nyúlni a kritika fegyverével. Egyszer egy magános sétám alkalmával azzal a gondolattal foglalkoztam, hogy lehetséges-e az, hogy Krisztus Isten volt, nem Istennek a fia, hanem maga az Isten, egylényegű a világok alkotójával és tőle csak időben különbözik, a mennyiben az atya előbb volt mint a fiú, a ki azért szinte öröktől fogva való. Emlékszem rá, hogy szent borzongás futott rajtam végül, mikor ezek a gondolatok átjárták agyvelőmet. Szinte szentségtörésnek tartottam ehhez a nagy titokhoz ilyen profán gondolkozással hozzá nyúlni. És habár később világnézetem megváltozásával szétfoszlott is a hitczikkeket takaró nimbus fátyola, mély vallásos érzésemen ez csorbát nem ejtett, hitemet a sorsunkat vezérlő mennyei atya gondviselő jóságában egy pillanatra sem renditette meg, most is épen azzal az áhítattal, azzal a meghatottsággal énekelem, mint gyermekkoromban: „oh könyörgést meghallgató édes atya, mindenható”!369

Vallásos érzésemből fakad és mintegy annak folyománya a hűség. Ragaszkodó hűség azokhoz, a kikhez engemet a hála és szeretet csatol, és a kik én reám, az én szolgálatkészségemre, minden körülmények közt bizton számíthattak. Szásszor inkább el tudtam szenvedni azt, hogy valaki az én hűségemben és megbízhatóságomban csak egy pillanatra is kételkedjék. Ezzel kapcsolatos volt benső hálám azok iránt, a kik velem valaha valami jót cselekedtek. És ha ezen hálaérzetem külső tettekben is nyilvánult, ez nálam nem üres fitogtatás, hanem az én lé369 A református énekeskönyv 480. dicsérete, debreceni Nagy István (1770-1831) énekköltő szerzeménye. Kacz gyermekkorában még az 1808-ban kiadott református Énekes könyvet használhatta. Vö. SZINNYEI 1903. IX. 612-614.- 297 -