Hudi József (szerk.): Kacz Lajos visszaemlékezései (Pápa, 2011)

XXV. Utrecht, London, Gotha

szürke, nehéz borulat ült folyton felettünk, és ebben a csúnya időben hangulatom állandóan nyomott volt; akárhányszor megszállt a csendes elmúlás melancholiája; ilyenkor nem is bántam volna, ha nem kellett volna soha fölébredni. Mint a börtönből szabadult rab, úgy éreztem magam, mikor Hollandia földjét magam után hagytam, mely rám nézve mindvégig idegen maradt. A hollandus kevély nép volt, egyetlen hollandus diák a világért meg nem szólított volna bennünket. Csak a pfalzi német diákokkal érintkeztünk, - szombat esti összejöveteleink alkalmával, ezek kedélyes fiuk voltak, és bennünket nagyon szerettek.

Az úti tervünk szerint első állomás helyünk Eisenach volt, innét rándultunk fel a hires hires Wartburg várába, hova a szász választófejedelem Luther Mártont üldözői elől elrejtette. Megmutatták nekünk Luther szobáját, a nyoszoját, melyben feküdt, az asztalt, melynél dolgozott, utóbbinak szélét a látogatók elkezdték faragni, hogy szilánkjait emlékbe elvigyék. Ezt a kegyeletes szokást csak az asztal széleinek vasfoglalatával tudták megakadályozni. A történelmileg nevezetes tintafolt is ott volt a falon, habár ez sem a maga egészében, mert ezt is kezdték lekaparni. Most már a kirendelt őr minden látogató körmére nagyon ügyel, nehogy valami tárgyat érintésével megkárosítson.

Innét kiindulva az utat az úgynevezett Szász-Schweizon keresztül (Thüringi erdő) gyalog tettük meg. Regényes völgyei és kilátóval felszerelt magaslatai kellemesen szórakoztattak. Gyalogtúránknak [a] gyönyörű idő kedvezett. Utunk végén megnéztük a weimári herczeg vadászkastélyát Reichhardstbrunnban. Ennek a várnagya, midőn megtudta, hogy magyarok vagyunk, nagy szívességgel forgolódott körülöttünk, azt emlegetve, hogy az ő atyja sokáig tartózkodott Magyarországon, még szarvas faggyút is adott, hogy az lábtörés ellen nagyon jó; de ennek már hasznát ezúttal nem vettük, mert gyalogtúránk itt véget ért.- 280 -