Hudi József (szerk.): Kacz Lajos visszaemlékezései (Pápa, 2011)

XIII. Hogyan lettem diák?

taplóval. Mind hiába, a vér csak egyre szivárgott, mert egy éhes piócza épen a főütőérbe harapott bele. Mivel én ez alatt aggodalmasan elcsen­desedtem, s komolyan attól kellett tartani, hogy elvérzem, éjnek éjsza­káján szaladtak a doktorért, a ki megértve a bajt, mindjárt kötőszereket is hozott magával, és a sebet elkötötte. Ideje is volt, mert a nagy vér­vesztéstől annyira elgyöngültem, hogy már a lélekzetvételemet alig vették észre, és kis tükröt tartottak a szám elé, hogy a tükör vájjon ho­mályos lesz-e? Alig látszott. Mire megállapították, hogy még élek. Bi­zony csak hajszálon múlt, hogy megéltem, mert a nagy vérvesztés módfelett elgyengített. Hetek kellettek, míg annyi erőm lett, hogy talp­ra álltam. Ezen súlyos betegségem alatt a tanáraim mind meglátogat­tak, és amúgy is hogylétem felől részvétteljesen tudakozódtak. A míg beteg voltam, az alatt az osztály minden tantárgyban megle­hetősen előre haladt, de azért nem sokáig maradtam el, a hijányokat könnyen pótoltam, és az iskolai év végén ismét könnyen az első lettem, és jutalmul ismét egy könyvet kaptam, czíme: Olaszországi úti képek.'22 Ezúttal is azt jegyezték meg, hogy az iskola nekem más jutalmat nem adhat, mert mindenféle iskolai alapítványt csak katholikus növendék nyerhet el. Úgy tudják, hogy én nemes családból származom, milyen könnyen el nyerhetném a Király püspök-díjat, ha katholikus volnék. Ezt a czélzást azonban hallatlanná tettem;122 123 de említést tettem erről oda haza.124 122 Ilyen című könyvet nem ismerünk. Talán Wesselényi Polixéna művéről van szó: Olaszhoni és schweizi utazások. Kolozsvár, 1842. 123 értsd: meg sem hallottam 124 Király József püspök alapítványa csak a katolikus nemes tanulókat támogatta, igy áttételesen a rekatolizációt is szolgálta. Az alapítványtevő családi indítéka az lehe­tett, hogy édesanyja, ásvai Jókay Katalin (Jókai Mór nagyanyjának a testvére) édesapjá­val, Király József birtokossal történt házassága előtt a református vallásról áttért a római katolikus vallásra. Vö. SZINNYEI 1899. VI. 222.

Next

/
Oldalképek
Tartalom