Hudi József (szerk.): Kacz Lajos visszaemlékezései (Pápa, 2011)
XII. Politikai és társadalmi viszonyok
előadta, hogy most jön a szőllőből; mert úgy illik, hogy búcsú napján a kalácshoz szőlő is legyen, hát ebben a kosárkában szőlőt hozott, no meg a tavalyi termésből egy kis maradék bort. Mialatt az atyafiak hogy- és mint léte felől folyt a szives kérdezősködés, és miután az üdvözlő üzenetek kölcsönösen kicseréltettek, az ebéd is elkészült, melynek súlypontját - ha jól emlékszem - a juhhúsos káposzta képezte. Nagyon természetes, hogy nem hijányzott a sok szives kinálás; én nem is mondattam magamnak kétszer, s a fehér kalácsból és vörös dinka szőlőből bőven kivettem a részemet. Mondanom sem kell, hogy az ebéd felett emelkedett hangulat uralkodott, és a jó ebéden kívül a jó hangulatot még hatványozta a szomszédból áthallatszó vidám zene hangja. Ebéd után ellátogattunk még Szőnyiékhez, a kik szintén távoli rokonaink voltak. Itt is nagy szivességgel fogadtak bennünket, és alig találták helyünket, és mi alig győztük megköszönni a sok szives kinálást. Aztán egy kis körutat tettünk a faluban, sok helyen szólt a zene, s mivel nagyon kedves idő volt, több helyen az udvarra kitett asztalok körül mulattak, a fiatalság pedig járta a ropogóst. Én reám, a ki ilyen mulató társaságot sohasem láttam, ennek a vidám mulatozásnak a látása valami csudálatos benyomást gyakorolt. Azt hittem, hogy ebben a faluban lakozik az igazi boldogság, és ennek a lakosai mind olyan boldog, vidám emberek, a kik a szükséget még névről sem ismerik. Igazi szivfájdalmat okozott nekem, mikor ezektől a nyájas, kedves emberektől válni kellett, de hát a kocsi előállt, és mi vendégszerető rokonainktól azzal az ígérettel búcsúztunk el, hogy ha Isten életünknek kedvez, az ácsi búcsúra jövőre is eljövünk. Ennek a fényes ragyogó vasárnapnak mámoritó hatását még azután is éreztem, mikor már nyugodni tértem; álomképeim közt is ott láttam a fehér kalácsot, a piros szőlőt, hallottam a vig muzsikaszó mellett kurjongató legények dalát; láttam a tarkánál tarkább csoportokat, boldog m -