Hudi József: A dunántúli nemesi községek statútumai a XVII–XIX. századból (Veszprém, 1999)
A nemesi községek szervezete és működése a XVII–XIX. században
3 Degré Alajos emlékének A nemesi községek szervezete és működése a XVII-XIX. században Az újkorban a magyar jogrendszer a községeknek három történeti típusát különböztette meg: a lazább földesúri függésben élő, városi gazdasági-kulturális és igazgatási feladatokat is ellátó mezővárost (oppidum); a szintén földesúri joghatóság alatt álló, attól szorosabban függő jobbágyközséget, valamint a földesúri jogokkal élő, nemesi vármegye alá tartozó nemesi községet, melyet „a tulajdonosok maguk igazgattak”.1 A földesúri birtokigazgatás rendszerébe ágyazott községek jogállását, ön- kormányzati viszonyait rendszerint a földesúrral kötött magánjogi szerződések (contractusok) szabályozták. Az állam csupán az úrbéres községek igazgatásának részletesebb regulációját tekintette feladatának. Mária Terézia 1767-ben kiadott úrbéri rendelete - mely az 1848-as jobbágyfelszabadításig érvényben volt - a községi tisztújításnál biztosította a földesúr befolyását.2 A községi igazgatás törvényi szabályozására 1848 előtt mindössze egy alkalommal került sor. Az 1836:20. te. a rendezett tanácsú községek jogosítványait rögzítette, de a hagyományos község- klasszifikáción nem változtatott.3 Magyarország reformkori lakosságának közel 5 %-át kitevő nemesség derékhadát a köznemesek alkották. E rendi kategóriát történeti köztudatunk általában a „vármegyét irányító” jómódú középbirtokos nemességgel azonosítja, holott a birtokostársadalom 90 %-át már a XVI. század közepén is a kisbirtokos köznemesség tette ki.4 Hasonlóan vélekedik a jeles agrártörténész is, ideinek becslése szerint a XVI XVIII. században a köznemességnek kb. kétharmada a szegény, vagy éppen a birtoktalan kísnemesekből verbuválódott.5 Tény, hogy a XVI XVII. században parasztok, katonák, polgárok tízezrei szereztek címereslevelet, hogy a kiváltságos nemesek közé kerülhessenek.6 A kisbirtokos nemesek - az egytelkes és egyházi nemesek (curialistae et praedíalistae) - aránya ennek megfelelően fokozatosan csökkent. Az országos nemességet nem élvező egyházi nemesek közül - a katolikus egyházszervezet megla- zulását, helyenként felbomlását kihasználva - sokan a kunális jogállás megszerzését tekintették feladatuknak. A vármegyéknek évi adót (taxát) fizető faluközösségek jogállásának változtatását a nemesi vármegyék is elősegítették.7 Bár az egytelkes (curialista) nemesek településrendje már a XIII XIV. században kialakult, a nemesi falvak töretlen fejlődéséről nem beszélhetünk. A török térhódítás idején ugyanis a nemesek tömegesen menekültek a peremzónákba, 1 CSIZMADIA 1976. 53-54. 2 Az úrbérrendezés adatfelvételeiről és körülményeiről FELHŐ 1957, annak dunántúli vonatkozásairól FELHŐ 1970. 3 CSIZMADIA 1976. 53-54. 4 MAKSAY 1980. 181-194. 5 SZABÓ 1976. 241. 6ÁLDÁSY 1923-1942., SZABÓ 1941. 7A nemességről összefoglalóan, közérthetően, de ma már sok vitatható megállapítással ÖLYVEDI 1930, az újabb kutatásokat reprezentálja többek között PÁLMÁNY 1985. Az egyházi nemesekről CSIZMADIA 1978, EIHEY 1952, GECSÉNY1 1987, HOLUB 1944-46, KOCSIS 1997, LENGYEL 1971, OZORAI 1887.
