Mezei Zsolt (szerk.): Istennek, hazának, tudománynak. Tanulmányok a 95 éves Nádasdy Lajos tiszteletére - A Pápai Művelődéstörténeti Társaság kiadványai 19. (Pápa, 2008)

KÖNTÖS László: Református teológusok a Gyűjteményekben — mint diákok, mint lelkipásztorok, mint leendő munkatársak

egyházi közvélemény, a lelkipásztor társadalom és a teológusok csak igen visszafogott érdeklődést mutatnak történeti kérdések iránt... Ezt támasztja alá a Gyűjteményekben szerzett többéves tapasztalatunk is, a folyamatosan vezetett kutatási napló, a könyvtártagság összetétele, a könyvtárat, levéltárat használni kívánó lelkipásztor, teológus nem túlságosan alapos felkészültsége.

Sokkal izgalmasabb, és véleményem szerint az alapproblémát célzó kérdésfelvetés az, hogy mi a magyarázata a teológusi és lelkészi körben is tapasztalható történelem iránti visszafogott érdeklődésnek, miközben református öntudatunkban a historizáló elem meghatározó fontosságú? Ennek a historizáló elemnek a funkciója valószínűleg az, amint az alábbiakban látni fogjuk, hogy református jelenlétünk létjogosultságát a múltunkkal igazoljuk. Ez a szemléletmód a vallásszabadságért folytatott küzdelmeinkben alakult ki, amikor is történelmünk, helyesebben régiségünk felértékelődött, hivatkozási alappá vált, mígnem a 19. századra jóformán csak a történelmi protestantizmusra, mint a nemzet megmentőjére való hivatkozás vált egyházunk létjogosultságának egyedüli támaszává. Jellemző példaként olvassunk bele a pápai gimnáziumi tanár, Borsos István cikkébe, aki olvasóinak elmagyarázza, miért fontos a református egyház. Egyébként hasonló tartalmú írásokat tömkelegével találhatunk a korabeli megnyilatkozásokban. Az írás 1896-ban jelent meg a Dunántúli Protestáns Lapban „Az új ezredév küszöbén” címmel.t „A protestantizmus volt a nyugateurópai kultúra minden újabb vívmányának meghonosítója e földön, s a mi egyházunk képezte az alkalmas anyagot, melyben minden új eszme első sorban talált visszhangra, s ez által míg egyrészről megmentett bennünket az elmaradástól, másrészt az életképességnek mindig újabb elemeivel ruházta fel a nemzetet... a protestantizmus működése nélkül talán már nem volna magyar nemzet, vagy ha volna, akkor a szellemi sötétségnek és elmaradottságnak oly vigasztalan állapotában vergődnék, mint Európa legelmaradottabb népei.” Sok igazság van Borsos István szavaiban, a protestantizmus tényleg jelentősen hozzájárult a magyar társadalomfejlődéshez. De figyeljük meg, hogy érvrendszeréből teljességgel hiányzik a teológiai aspektus. Szerinte azért fontos továbbra is az egyház, mert a múltban a nemzeti identitás letéteményese volt, befogadta az európai eszmeáramlatokat, együtt haladt Európával. Szemléletében a történelem nem más, mint a jelen igazolása Tegyük e szöveg mellé mondjuk a Heidelbergi Kátét, hasonlítsuk össze a 4

4 BORSOS István: Az új ezredév küszöbén = Dunántúli Protestáns Lap, 1896.1. sz. 1-5.-149-