Mezei Zsolt (szerk.): Istennek, hazának, tudománynak. Tanulmányok a 95 éves Nádasdy Lajos tiszteletére - A Pápai Művelődéstörténeti Társaság kiadványai 19. (Pápa, 2008)

S. LACKOVITS Emőke: Az úrvacsora Kalotaszentkirályon

az adományozókkal. Ez az előre történő feliratkozás nemcsak Kalotaszentkirályt, hanem Erdélynek más közösségeit, így a dél-erdélyi szórványokat is jellemezte. Vajasdon pl. a mai napig minden esztendőben újévkor iratkoznak fel azok, akik szándékuk szerint az úrvacsorái jegyeket az úrasztalára adni kívánják abban az évben. A lelkész felírja őket és egyben a sorrendet is megállapítja. Ugyanez jellemzi az alpestesi gyülekezetei is. Kalotaszentkirályon a konfirmandusok első úrvacsorájára a kenyeret az „első lány” (életkorban a legidősebb a konfirmandusok között, vagyis legkorábban született abban az esztendőben), a bort pedig az „első legény” (ugyancsak a legkorábban született volt kortársai között) ajánlotta fel. Volt olyan hely is, ahol búzát adományoztak, amelyből a kurátorné vagy a lelkészné sütötte meg a kenyeret. Kalotaszentkirályon a felajánló a kenyeret szombaton sütötte meg fehér lisztből, amit szombat estig a tiszta szobában helyezett el. A felajánlott bor itt a többségtől eltérően vörös volt, úgy mondták, hogy „ez emlékeztet Krisztus vérére.” A szent jegyeknek valót az egyházfi és a kurátor szombaton este felvitték a parókiára, a kenyeret betakarva, a bort korsóba téve, amelyeket az irodában helyeztek el. Az egész magyar nyelvterületen egyetlen kikötés létezett a szent jegyekkel kapcsolatban, hogy azokat házilag kellett készíteni. A dél-erdélyi Alpestesen pl. az elhunyt hozzátartozók emlékére ajánlották fel a kenyeret és a bort, de ez volt a szokás a háromszéki Erősdön is.

Kalotaszentkirályon az adományozók személyét úgy hozzák a közösség tudomására, hogy ők az istentisztelet után ülve maradnak a helyükön, ami mindenki számára egyértelművé teszi az adományozók személyét.

Az úrasztala felterítése, azaz a szent jegyek adományozása megtiszteltetésnek számított. Benne egy középkori gyökerű szokásmaradvány, az offerálás fedezhető fel. A szentmiséhez szükséges kenyeret és bort a 3. századtól a hívek adományozták. Ezt VII. Gergely pápa az 1078-ban tartott Római Zsinat 12. kánonjával kötelezővé tette, amelynek megtartását Magyarországon a Szabolcsi Zsinat rendelte el 1092-ben. A középkor végére csökkent az offerálás jelentősége, néhány nagy ünnepre korlátozódott, helyét a pénzadományok vették át, elsősorban a perselyezés. A 16-17. században a szokást felelevenítették, sőt, naturáliák adományozása még a 19. században is előfordult. Az úrvacsora céljára a szent jegyek felajánlásában ennek a szokásnak a továbbélését véljük felfedezni.

Az úrvacsora eszközei: a kehely, a bortartó kanna, a kenyérosztó tányér, az úrasztala leterítésére szolgáló térítők és a szent jegyek letakarására való úrasztali kendők. A zsinatok rendelkezései szerint valamennyinek egysze— 227 —