Mezei Zsolt (szerk.): Istennek, hazának, tudománynak. Tanulmányok a 95 éves Nádasdy Lajos tiszteletére - A Pápai Művelődéstörténeti Társaság kiadványai 19. (Pápa, 2008)
„Mindig egy másik erőből is kérve...” Beszélgetés Nádasdy Lajossal
pénteken reggel akartam bemenni Veszprémbe, s az autóbusz megállóban odajött hozzám az egyik szervező, s mondja, hogy nagytiszteletű úr, beszerveztük a falut, jóformán mindenki belépett a téeszcsébe. Mondom örüljenek neki, tudomásul szolgál. Az volt a szerencsém, hogy az egyik iskolatársam lett a tanácstitkár. És hát így békében hagytak Vámoson. Nem nagyon volt számomra nehézség. Hiszen a gyerekek is, az összes be volt Íratva hittanra, 60-80 gyerek volt, tudtam dolgozni. A konfirmandusok külön órára jártak. — Lajos bácsi, erről jut eszembe, annak volt-e valami következménye még Nagyvázsonyban, hogy 1948 előtt politikai szerepet vállaltál? — Nem igazán, apró ügyek. Ott volt egy rendőrkapitány Nagyvázsonyban, Sós nevezetű. Ő piszkált. Elrendelték pl. Áldozócsütörtökön azt hiszem, hogy ürgét kell önteni, most ezt kell, azt kell, sokszor vasárnapra. Persze én sose mentem ki. Mikor először jött hozzám a rendőr, éppen menni akartam a templomba. Mondom, nem hallja, hogy szól a harang? És énnekem nem az a dolgom, hogy ürgét önteni menjek, hanem az a dolgom, hogy menjek Igét hirdetni a templomba. Mondja meg a főnökinek, hogy a református pap nem megy ürgét önteni, máma Áldozócsütörtök van. És mi történik? Tíz év múlva nemesvámosi lelkész vagyok, jön hozzám az egyik nemesvámosi leányzó, Kovács Zsófi, Veszprémben dolgozott, tiszteletes úr, férjhez megyek, és bemutatnám a vőlegényemet. És kérlek szépen elhozza a vőlegényt és ki jön be, mint a Sós elvtárs és a Zsófi. Elmeredtek a szemei, az is meglepődött, no meg én is. Mondom Sós úr, hogy kerül maga ide? Aztán kiderült, hogy már nem rendőr, hanem kőfaragó Veszprémben egy kőfaragó mesternél. Rendesen megesküdött a leányzóval pár hét múlva. Szóval ilyen eseteim is vannak. Ilyen apró bökölődések voltak, de hát azokat kibírtam. Zánkán, mondom, megválasztottak tanácstagnak, ott meg hiába próbálták, hogy lemondassanak 1954-ben. — 1956 tavaszán aztán Vámosra kerültél... — Vámoson már annyi eredménye volt az ilyen, hogy úgy mondjam ismeretségnek, hogy amikor mint tanácsbírót kiküldtek ugye valahova, egyes helyekre, pl. az ősi gyülekezetbe, mondja a lelkész meg a lelkészné, aki tanítónő volt, hogy állandóan piszkálja az igazgató, hogy hogyan mer bemenni a templomba, mert a papné volt a kántor. Hogy’ mer bemenni a templomba, mikor tanítónő? S akkor én, amikor ez a később százados Cs. József jött számonkérni egyszer, a püspöknek megmondtam ugyan, meg az esperesnek is ezt a dolgot, hogy tegyenek valamit, megmondtam amannak 21 —
