Mezei Zsolt (szerk.): Istennek, hazának, tudománynak. Tanulmányok a 95 éves Nádasdy Lajos tiszteletére - A Pápai Művelődéstörténeti Társaság kiadványai 19. (Pápa, 2008)
PÁPAI SZABÓ György: „Az értől az óceánig...” Dr. Ravasz László emlékezete
munista politika és egyházpolitika, mert elvette hőseit a nemzetnek. Elvette a nemzettől Ravasz Lászlót. Persze a liberalizmusnak sem kegyeltje ő. Mert érdekes módon, amikor magyarságról, nemzetről, hazaszeretetről, nemzeti identitásról van szó, akkor derül ki leginkább, hogy kommunizmus és liberalizmus mennyire egy tőről fakadnak. (Tudom, kinek hittem. Bp., 1927. 320.) Az Örkényben, 1926-ban elmondott prédikációjában így vall: „Magyarnak születni nem szégyen, nem is dicsőség, nagy és szent szolgálat. Magyarnak születni annyit tesz, mint oltáron égni el, vérünket oltárok kövére hullatni”. Ravasz László a magyar lét gyönyörűséges és terhes igájáról szól: „Magyarnak lenni kiválasztás és misszió. Éppen abban van a küldetés méltósága és kitüntető volta, hogy azt csak mi oldhatjuk meg. Minél nehezebb a küldetés, annál nagyobb a kiválasztásban rejlő megtiszteltetés. Magyarnak lenni a legnagyobb méltóság, mert a legnehezebb feladat. ... nem lehet magyarnak lenni — műveletlenül, becstelenül, savanyúan átkozódva; - csak öntudatosan, a legmagasabb rendű emberi minőségben, a boldog vállalkozás lázában, az elhivatottság missziói és mártírtudatában.... Magyarságunkból következő kötelességünk: krisztusi emberekké válni, hogy igazán magyarok lehessünk.” (Ravasz László: A nemzeti lélek. Legyen világosság! III. k. 252.) Szebben talán senki sem fogalmazta meg a keresztyén magyarság küldetését, mint éppen ő, a Szekfű Gyula szerkesztette „Mi a magyar” című híres tanulmánykötetben. Ravasz e tanulmányát megjelentettük a Reformáció c. folyóiratban is. Irodalmi kapcsolatai Ezek igen kiterjedtek voltak. Erre nézve fontos forrás Vezér Erzsébet beszélgetése, amelyet az irodalomtörténész, Ady-kutató 1968. december 20- án folytatott Ravasszal irodalmi és szerkesztői tevékenységéről, az Út-ról, a Protestáns Szemléről, s Németh Lászlóról, Áprily Lajosról, Ady Endréről, s becséről, Ady Lajosról, Szabó Dezsőről és így tovább. S persze a kortárs irodalom megítéléséről. Nagyon tanulságos ez a beszélgetés, amely a Ráday Gyűjtemény évkönyvében jelent meg 1989-ben (Ráday Gyűjtemény Évkönyve VI. Bp., 1989. 306-323.) Nem igaz, hogy nem értékelte nagyra Adyt. Voltak bizonyos fenntartásai, de ez nem költészetének értékével függött össze, voltak közöttük súrlódások is (pl. az ún. Ady-per idején), de — 214 —
