Köblös József – Kránitz Zsolt (szerk.): A csurgói református gimnázium diákjai 1792–1867. - Csurgói Könyvtár XXV. (Pápa, 2018)

II. Héjas Pál: A CSURGÓI EVANG. REFORM. FŐGIMNÁZIUM RÖVID TÖRTÉNETE

— Ill — lévén, tanári hivatalának kellőleg meg nem felelhet. Ezen irat 1837-ből b. Eötvös Ignácz által van aláírva. . Lehetett-e ily körülmények közt ez óriási teher, ennyi és akkora felelősség mellett sikerrel tanítani? Le­­hetett-e 2—3—4 évnél tovább bírni ezt? Ezért látjuk, hogy7 bármily tehetséges bármily lelkesült volt a tanár, 2—3 év múlva sietett a — nyugodalmas s legtöbbször jöve­­delmcs ekklezsiákba menni papnak. Ezért történt viszont, hogy közgyülésileg kimondatott, hogy legalább 6 évig kell Csurgón tanárkodni s aztán pappá lenni. Utóbb azonban, a tartam 3 évre szállíttatott le. De az is igaz, hogy a csurgói tanárok, kivált az előző években a leg­jövedelmezőbb egyházakat kapták jutalmul. Egyebek közt ez okozta azt is, értem a kevés tan­erőt, hogy egyik közvizsgálati Censor difficultálja, hogy német nyelvi gyakorlatok nem Írattak s általában e nyelv elhanyagoltatik, továbbá, hogy a latin nyelv tanítása foglalván el a főhelyet, egyik tanár (K. I.) tantárgyai közt a „reáliák“ éppen nem, vagy igen-igen kis mér­tékben szerepelnek. Atai ulók ambitiója felébresztése, a szorgalom, nemes verseny emelésére divatoztak ez időszakban elsőben is az érdem szerint való, padba ültetés a mely, természe­tesen majd minden hónapban változott, másodszor az u. n. provocálás. Ugyanis a ki elsőbb hely után vágyott, mint a melyen ült, bejelentő előre, hogy' ő 3—4 nap vagy egy hét múlva valamelyik, általa megnevezett előtte ülő tanulótársát kihívja p. o. a latin nyelvnek eddig végzett összes tananyagából való feleletre. Mindketten hozzá fogtak a készüléshez. Lett sürgés-forgás; kivált midőn jeles tanulók mérkőztek. Kikercsgettek az aucto­­rokból a nehéznél nehezebb helyeket. A kihívott viszont 127

Next

/
Oldalképek
Tartalom