Köntös László (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek..." A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 2015 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 14. Jubileumi kötetek 3. (Pápa, 2016)
Somogyi Egyházmegye
KOVÁCS JÓZSEF 1977-ben születtem Sátoraljaújhelyen, Zemplén megyében. Ma (és régen) úgy mondták, hogy „áro- nita” családba érkeztem, édesapám, nagyapám is lelkipásztor volt, de ez a 70-es években (és előtte) nem volt annyira romantikus. Erről édesanyám mesélhetne, és arról is, hogy pedagógusként hogyan kötötte életét egy lelkipásztorhoz. Tudom, hogy mi volt a keresztelésem igéje, édesapám segédlelkészi szolgálati naplójából. Az akkori (vagy mindenkori) egyházi logika szerint üresítendő a sátoraljaújhelyi szolgálati helyet (adatok elérhetőek) családomnak a bodrogközi Lácacséke lett a lakhelye, ott nőttem fel három testvéremmel együtt, s jártam a 20 kilométerre lévő általános iskolába. Édesapám 1990-ben fiatalon elhunyt, ezek után nem maradhattunk a parókián, édesanyám a négy gyermekével Sárospatakra költözött. Isten áldja meg azokat az embereket, akik akkor segítségére siettek! Sárospataki lakosként átiratkoztam az akkortájt újrainduló református gimnáziumba, ahol 1995-ben érettségiztem, kitűnő eredménnyel. A négy év alatt sokat és tudatosan készültem a lelkészi pályára, segítségem azonban nem akadt, leszámítva dr. Nagy István nagykőrösi professzort és Hor- sai Ede akkori debreceni vallástanárt, akiknek azt köszönhetem, hogy igehirdetéseikkel erősítettek. Gimnáziumi vallástanárom ajánlása ellenére felvételt nyertem a debreceni teológiára, ahol 2000-ben tettem első, majd 2001-ben második lelkészképesítő vizsgát, előbbit kitűnő, utóbbit jeles eredménnyel. Az egyetemi évek közben felvételiztem a Kossuth Egyetem bölcsészkarára, lengyel szakra; két évet végeztem el. A teológián sokat tanultam, erősödhettem, sokat köszönhetek Bölcskei Gusztávnak, néhai Barcza Józsefnek, Baráth Bélának és a bibliai nyelveket oktató professzoraimnak. 1999-ben kötöttem házasságot Hegedűs Ágotával, aki végzett kántor-tanítóként volt hallgatója a teológiának, majd ő is lelkészi diplomát szerzett. Nem ismerek nála kitartóbb, elkötelezettebb és hűségesebb lelkipásztort, tanítót. Ő a jobbik fele lelkészi szolgálatomnak is. Ha azt a kifejezést hallom, hogy „Isten- 256-