Köntös László (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek..." A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 2015 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 14. Jubileumi kötetek 3. (Pápa, 2016)

Somogyi Egyházmegye

— Kovács József— ajándéka”, ő jut eszembe. Isten azonban az ajándékozásban is kifogyhatat­lan, megengedte és engedi, hogy három gyermek édesapja lehessek, 2000- ben Bendegúz, 2003-ban Johanna, 2008-ban Farkas születése örvendezte­tett meg minket és örvendeztet életük azóta is. Segédlelkészi szolgálato­mat a Hajdúböszörmény-Kálvin téri gyülekezetben végeztem Erdei István és Erdei Istvánné segítségével, vezetésével, akik nem csak principálisaim, hanem fogadott szüleim, szüléink lettek és maradtak azóta is. Rajtuk lát­tam, hogyan lehet kortól és helyzettől függetlenedve is lelkesen és „Lelke­sen” végezni a kiszabott munkát. A segédlelkészi év után felvételt nyertem a debreceni teológia doktori iskolájába, ahol nappalisként abszolváltam, kutatási témám egyháztörté­neti, jelenleg a disszertációmon dolgozom. Született zempléniként minden évben, a szolgálati utat betartva, jelentkeztem egyházmegyém esperesé­nél, hogy szűkebb pátriámba visszatérhessek. Ez a lehetőség 2003-ban ada­tott meg, volt iskolámba hívtak vallástanárnak. Az állást elfogadtam, és hat éven keresztül szolgáltam a pataki kollégiumban vallástanárként. Ez idő alatt tanári diplomát is szereztem, jó eredménnyel. Az ottani szolgálat­ban sok segítséget kaptam kollégáktól, de legtöbbet a rám bízott diákoktól, miközben amikor lehetőség adódott, szolgáltam a környékbeli és távolabbi gyülekezetekben is. Ebben az időben indult az a vallástanárokból álló mun­kacsoport, mely a gimnáziumi hittanoktatás kerettantervének formai meg­újítására szerveződött, ennek is lett az eredménye a most érvényben lévő „alternatív” kerettanterv. Az iskolában és az iskola környékén lévő változások segítettek döntésem meghozatalában, amikor 2009-ben adódott lehetőség, hogy a csurgói Cso­konai Református Gimnáziumban dolgozzak. Az akkor Csurgón megismert szeretetteljes légkör, ügybuzgó nevelőtestület a mai napig lelkesítőén hat rám. Az elmúlt hat évben minden igyekezetemmel az itteni, 220 éves ősi is­kola szolgálatában állok lelkészként, vallástanárként, igazgatóként. Eközben végeztem közoktatás-vezetőként a budapesti Műszaki Egyete­men, és szereztem egy C-licences labdarúgó-edzői oklevelet is, pedagógus­ként pedig mestertanári végzettséggel rendelkezem. Jelenleg a csurgói iskola megtartása és erősítése a feladatom, őrhelyként tekintek beosztásomra, Is­ten segedelmével - mely leginkább a körülöttem élők, dolgozók hozzáállá­sában, kitartásában, elkötelezettségében ismerhető fel - ezt kívánom a jö­vőben is végezni.- 257 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom