Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)
Mezőföldi Egyházmegye
Mezőföldi egyházmegye SZABADHÍDVÉG Bakó Béla lelkész Született 1893. szeptember 20. Szabadhídvégen (régi nevén Városhídvég), mint Bakó Imre ottani lelkipásztor ötödik fiúgyermeke. Anyja Báthory Róza. Elemi iskolái elvégzése után Pápán tanult. Itt 6 gimnáziumi osztályt végzett. A VII. és VIII-at Csurgón, ahol érettségit tett 1913-ban. Teológiára Pápára ment. IV. éves korától édesapja mellett káplán. 1918-ben I, 1920-ban II. lelkészképesítő vizsgát tett Pápán. 1921. február 20-tól szabadhídvégi lelkész. Első felesége Somogyi Ilona, akivel 1918-ban lépett házasságra. E házasságból 2 gyermeke született. Kálmán, aki jelenleg balatonfőkajári segédlelkész, Ilona farkasgyepüi tanítónő.183 Első felesége után házasságra lépett Dóka Emíliával, aki nyugalmazott állami tanítónő. E házasságából 1 gyermek született: Béla, most pápai gimnáziumi IV. osztályos tanuló. Már teológus korában foglalkozott irodalommal. Elnöke volt a Képzőtársaságnak. Költeményei különböző egyházi és világi lapokban és a Protestáns Irodalmi Társaság kiadványában184 jelentek meg. Tagja a Berzsenyi Dániel Irodalmi Társaságnak.185 183 Bakó Ilona 1935-től a pápai nőnevelő intézetben tanult. A polgárit magántanulóként, majd a tanítóképzőt rendes tanulóként Pápán végezte. 1943-ban szerzett tanítói oklevelet jeles eredménynyel. A Pápai Református Nőnevelő Intézet értesítői. 1935/36. 70. 1936/37. 68. 1938/39. 24, 40, 54. 1939/40. 18, 21, 40, 48, 49.1940/41. 34, 38, 57. 1941/42. 19, 20, 45, 53, 55.1942/43. 22, 49, 50, 56, 57. DPL 1943.134. 184 A Magyar Protestáns Irodalmi Társaság 1888. április 26-án alakult, miután létesítésének terve már az 1860-as években felmerült. Az alakuló ülésen elfogadott alapszabály megfogalmazta a Társaság ma is aktuális célkitűzését: „[...] úgy a hazai protestáns irodalomnak, és pedig elsősorban a protestáns egyháztörténelemnek művelése, valamint a nép között az erkölcsi s vallási irányú közhasznú olvasmányok terjesztése és egyházközségi könyvtárak létrejöttének előmozdítása.” A társaság elnöki tisztét 1896-tól Gyurátz Ferenc pápai evangélikus lelkész, majd püspök töltötte be. A célkitűzés megvalósításának fontos eszköze volt a már az alapítás évében elindított Protestáns Szemle című folyóirat. A Társaság tevékenysége az első világháború alatt mérséklődött, a háború után, 1921-1923 között szünetelt. A Protestáns Szemle is csak 1924-ben jelent meg újra. Az újjáalakulás után a társaság lelkészi elnöke Ravasz László, világi elnöke Bethlen István lett. Házi Kincstár és Koszorú címen megjelent füzetei széles népréteghez jutottak el. A Koszorúnak 220 füzete jelent meg, a Házi Kincstárnak 16 kötete. A társaság kiadványai között meg kell említeni a Magyar Protestáns Egyháztörténeti Adattárat (1902-1934), mely 16 évfolyamával, 20 tudományos kötetével jelentősen hozzájárult a magyar protestáns irodalom gyarapításához. Szerkesztője Stromp László, Thury Etele, Pokoly József, Zsinka Ferenc és Mályusz Elemér volt. 1944-ben az ország német megszállása után a társaság tevékenysége már kizárólag a Protestáns Szemle megjelentetésére összpontosult, de 1944 decemberében ez is ellehetetlenült. Ekkor megszűnt a társaság és a folyóirat is. Az 1989-ben Magyar Protestáns Közművelődési Egyesület néven létrejött szerveződés felvállalta a korábbi Magyar Protestáns Irodalmi Társaság örökségét. Elnöke Szentágothai János, alelnöke Nemes Nagy Ágnes és ifjabb Bartók Béla lett. A Protestáns Szemle 1992-től jelenik meg újra Szegedy-Maszák Mihály szerkesztésében. ZOVÁNYI1977. 384,489. DOBOS 1987.304. LÁSZLÓ 2006.1325-1339. 185 A Berzsenyi Dániel Irodalmi Társaság 1904-ben alakult Somogy Vármegyei Berzsenyi Irodalmi Társaság néven. Elnöke Roboz István, főtitkára Pete Márton, titkára Kollbach Bertalan volt. Irodalmi esteket, kiállításokat, hangversenyeket rendezett, emléktáblákat avatott, könyveket adott ki. 1925-ben Hortobágyi Ágoston tanfelügyelő munkájának eredményeképpen Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság néven alakult újjá. Az 1920-as-30-as években a társaságnak 360 tagja-451-