Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)
Tatai Egyházmegye
Tatai egyházmegye templom környékét gyümölcsfával telepítette be. A tanítói lakás részére szép telket szerzett. Férjem egyházmegyei pénztáros, iskolavizsgáló és lelkészértekez- leti könyvtáros volt. Az egyik helyi takaréknak igazgatósági tagja. Ősi örökségemet a világháború alatt eladtam, vagyonom a hadikölcsönben egészen elveszett, csak 1 tatai ház maradt meg. László Dávidné lelkészözvegy (született Győrbíró Róza) Születtem 1891. V. 24-én Kökösön (Háromszék megye) tanítócsaládból. Első férjem, a kömlődi református tanító a világháborúban halt meg.208 Tőle 1 fiam, Rácz Bertalan született 1913. december 11-én. Jelenleg tényleges honvédszázados az orosz fronton. László Dávid kömlődi lelkésszel209 (született 1886. december 30-án Kocs községben, gimnáziumot Nagykőrösön, teológiát Pápán végezte, 5 évig segédlelkész Tatán, Kömlődre lelkésznek 1917 októberében ment) 1922. december 2-án kötöttem házasságot. Kömlődön éltünk férjem betegség miatti nyugdíjazásáig, 1927. december 31-ig. Szomorúan, tehetetlenül néztük a régi nagynevű nemes családok anyagi és általános romlását. Férjem 1930. január 4-én halt meg, Kocson temettem el. László Dávidtól Gábor nevű fiam született 1923. december 31-én. Gábor fiam jelenleg joghallgató. Középiskoláit és a két alapvizsgáját tiszta kitüntetéssel végezte. Vörös Jánosné lelkészözvegy (született Hanák Mária) Tatán 1881. XII. 16-án (szülők: Hanák Sándor és Marosy Mária) születtem régi református családból. 1899. október 24-én mentem férjhez Vörös János akkor szendi, majd naszályi lelkipásztorhoz. Férjem nyugdíjba vonulásával Tatára költöztünk, s férjemet 1932. IV. hó 27-én Tatán temettem el. Gyermekkel Isten nem áldott meg. Neveltem és állandó gondozásomban tartottam bátyám gyermekeit, akiket úgy tekintek, mint saját gyermekeim. 1943. évben a tatai egyháznál férjem és édesanyám emlékére 1000 pengős alapítványt tettem. 208 Rácz Albert 1885-ben született Lécfalván (Háromszék vm.). 1906-tól Tarjánban, 1912-től Kömlődön tanított. Az első mozgósításkor, 1914. augusztus 2-án vonult be Brassóba. 1915-ben Szibériában volt hadifogoly. DREL II. 70. a. 1915. Esperesi jelentés. 9. Egyházkerületi Névtár. 1907. 95. 1908.206-207.1909.156-157.1910.158-159. Egyetemes Névtár. 1911. II. 169.1912.123.1913-15.84. 209 Az özvegy által közölt életrajzi adatokon túl tudjuk, hogy László Dávid 1911. április 1-től július 2-ig Pozbán (barsi egyházmegye) volt segédlelkész. DREL 1.1. u. Pózba. 56.-965-