Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)
Tatai Egyházmegye
Tatai egyházmegye Legkedvesebb tanácsadóim azt mondották, el kell mennem, és nem szabad a kibontakozást meghiúsítani. Megható módon jelentkezett a gyülekezeti tagok és a presbitérium marasztása. Életem legmegrázóbb eseménye játszódott le egy reggeli isteni tisztelet után, amikor a teljes presbitérium megjelent, és egyik presbiter keresetlen szavakkal így szólt: „Egyhangú lelkesedéssel és szeretettel hoztuk annak idején, úgy marasztjuk most is. Ne menjen el tőlünk, tiszteletes urunk!” Úgy éreztem, hogy itt nem emberek döntenek, hanem Isten, és ezért nem is mondottam végleges választ. El kellett válnunk, és 1931. április 15. óta a nagyigmándi gyülekezetben szolgálok. Szétszórt nyájat és szerteheverő csontokat szedegetünk össze. A nagy gyülekezetek sebe itt is elevenen égett. Széthúzás és közöny határozták meg a gyülekezet életét. Az ifjúsággal való munkálkodással próbálgattunk egy jobb jövendőt felépíteni. Ifjúsági konferenciákat tartottunk mindkét nemű ifjúságnak. Annyi eredményt elértünk, hogy az egyke bűnében vergődő faluban a leányegyesületi tagok vállalják az anyaságot, és a veszendőnek indult magyar élet újrasarjad. A kötelező katonai szolgálat behozatala előtt eredményesebb volt az ifjúsági munka a fiúk között. Addig szívesen jönnek az ifjúsági egyesületbe, de azután már elragadja őket az élet. Nagyon meglepett az úrvacsorázók csekély volta. Régi feljegyzések nagy ünnepeken 40-50 úrvacsorázót tartottak nyilván. Ma 240- 250, ami most is igen kevés. Két alkalommal pásztorlevéllel fordultam a gyülekezet minden családjához, melyben az ősök áldott nyomdokaiba igyekeztem visz- szavezetni a lelkeket. Hogy mennyire sikerül, az Úr Isten tudja. Családi életemnek két fontos eseménye van Nagyigmándról, éspedig 4-ik gyermekünk születése, aki 1932. július elsején örvendeztetett bennünket. (!) Neve: Judit. A másik ismét megrázó: Tivadar fiunk elhunyt 1938. március 10-én. „Az Úr utai nem a mi utaink, az O gondolatai nem a mi gondolataink.”118 Legyen meg az Úr szent akarata! A Nőegylet szeretetvendégsége mindenkor kedves és várt eseménye a gyülekezetnek. A második világháború a munkának sok akadályt szerzett. Kedves egyháztagok levelei a különböző harcterekről arról tanúskodnak, hogy a szeretet mindennél erősebb. Lelkészi szolgálatomnak legáldottabb alkalmai az esti isteni tiszteletek. Ezeket kezdetben a templomban is tömegesen keresték fel. Újabban a mozgószínház erősen csökkentette a látogatók számát. Most a családoknál előre bejelentett isteni tiszteleteket gyakorlom. Áldott alkalmak, amikor olyan embereket is látok imádkozni, akik egyébként nem járnak templomba. 25-30 imádkozó ember a falu külön-külön helyén talán idővel megtölti az üres templomi padsorokat. Mint lelkipásztor gazdasági téren is próbálgattam az egyesek és a gyülekezetek ügyeit szolgálni. A helybeli Hangya igazgatósági elnökeként dolgozom 10 esztendő óta. A tapasztalatom szerint ez a munkakör sem mellőzhető, mivel ez is június 3-án hunyt el Budapesten. TREL törzslap. TtREL I. 8. d. 7. Győr. I. 2. d. 9. Nagyigmánd. I. 2. II. 122. ZOVÁNYI1977.690. PÉTER 2000.2433. VÁRADY 2001.403. MARKÓ 2001-2007. VI. 1246. 118 Ézs 55,8-932-
