Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)

Somogyi (Belső-Somogyi) Egyházmegye

Somogyi (Belső-somogyi) egyházmegye

Érdemeit, képességeit, tehetségeit a belső-somogyi, evangélium szerint reformált egyházmegye is beismerte és méltányolta. Pályája kezdetétől fogva állandóan kitüntette többrendbeli egyházmegyei hivatallal és tisztséggel. Megválasztotta a papi vizsgálathoz cenzornak, majd tanácsbírónak, egyházkerületi képviselőnek, iskolai körfelügyelőnek és tanügyi elnöknek. Az egyházmegyei közgyűlésnek szorgalmas látogatója s egyik legkedvesebb szónoka volt. Midőn az utóbbi időkben az egyházmegyei életben is élesen kifejlődött, vagy talán jobban mondva felburjánzott a pártélet: ő nem csatolta magát szorosan egyik párthoz sem, s míg ostromolta alkalmilag azon párt hibáit, melyhez közelebb állt, addig a másik párt eredményeit mindig kész volt elismerni, nemcsak, de jó törekvéseit támogatni is. (!)

Egyházmegyei hivatalai közül legkedvesebb volt neki az iskolai felügyelőség és tanügyi elnökség. Az iskolát, a tanügyet, a gyermeket véghetetlenül szerette. Erre mutat már csak az is, hogy saját gyülekezete iskolájában, amit a lelkészek közül olyan igen kevesen tesznek, az ismétlőiskolában a vallásoktatást, valamint az úgynevezett konfirmandusok tanítását mindenkor maga végezte, miközben szigorú, de szeretetteljes fegyelmet gyakorolt. Azt szokta mondani, hogy vétkezik maga ellen az a pap, ki a konfirmandusok és ismétlők vallásoktatása által leendő híveinek szívét a maga szívéhez nem kapcsolja. Nagy pedagógiai tapintattal s szakértelemmel vizsgálta az iskolákat. Figyelmét ki nem kerülte semmi, ami helytelen volt a tanítóban. Különösen nagy súlyt fektetett a tisztaságra. De a szigort mindig tudta szeretettel és gyengédséggel párosítani, ezért iskolafelügyelői és tanügyi elnöki működése jó emléket hagyott maga után.

A mindennapi életben mint embert egyeneslelkűség, jószívűség, előzékenység és nyájasság jellemezte. Véralkatánál fogva könnyen fellobbanó természetű volt, de tudott uralkodni magán annyira, hogy haragját csakhamar legyőzte, s kész volt azonnal békejobbot nyújtani. Mint művelt ember és finom társalgó előtt a nagyúri körök ajtói is szívesen feltárultak, s ő szívesen megjelent ott addig, míg politikai szereplése közte és némely nagyúri család között válaszfalat nem vont. De a nép alsó osztályát sem vetette meg, sőt előszeretettel társalkodott vele. Uton-útonfélen bárkivel találkozott: mindenkihez volt egy-egy barátságos, nyájas szava. Az alattomos kétszínűeket és a tekervényes utakon járó fondorkodókat azonban utálta, s irányukban egész a kiállhatatlanságig goromba tudott lenni.

Kedvenc szórakozása volt a vadászat, s ügyes vadász hírében állott. E szenvedélyét is maradandó hasznúvá tudta tenni községére nézve azáltal, hogy vadászterületi bér fejében egy nagy kiterjedésű homokterületnek befenyvesítésére kötelezte magát, s ezzel kedvet ébresztett a további fásításra.

Az isteni gondviselés népes családdal áldotta meg. Gyermekeit forró szeretettel ölelte, s gyengéden, de nem kényeztetve nevelte. Különösen nagy gyönyörűsége volt a szelíd és jó magaviseletű Jenő fiában, kiben saját egyéniségét látta - talán még finomabb kiadásban - újra megjelenni. Halálával özvegyet és hét neveletlen árvát hagyott hátra minden vagyon nélkül, tetemes adóssággal.

Igen szép és nemes cselekedet volt a visontai gyülekezet részéről, hogy az özvegyen és árván maradt család megmentése céljából a különben minden jeles tu-844-