Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)

Somogyi (Belső-Somogyi) Egyházmegye

Somogyi (Belső-somogyi) egyházmegye

ten átvezérelt, arra szolgált, hogy alkalmas eszközének bizonyuljak egy ilyen helyen, ahol a lelkészi teendők egész és nagyon is felkészült embert kívánnak. Mint már fentebb is megemlítettem, nagykanizsai tartózkodásom abból a szempontból is emlékezetes marad, hogy ez év tavaszán kötöttünk házasságot feleségemmel, kivel közel 13 évi ismeretség szálai fűztek össze.

Ami fenti adatokon túl életem belső magatartását illeti, arról röviden a következőkben számolhatok be:

A lelkipásztori pályára harmadikos gimnazista korom óta készültem, s merem állítani nyugodt szívvel, hogy a lelkipásztori szolgálatra hivatást érzek. Ha ez nem lett volna életem útjának megszabója, már lett volna alkalmam más pályára menni.

Iskolás éveim alatt nem valami nagyon tűntem ki, főleg a közéleti szereplést illetően. Úgy a középiskolában, mint a főiskolán úgy ismertek, mint csendes, szelíd, szorgalmas tanulót, aki minden reá bízott munkát a legnagyobb lelkiismeretességgel végez el, de magát semmiben nem kelleti. Nem voltam soha nagyravágyó, nem kerestem a feltűnést. Az sem szédített el, hogy matematika zseninek tartottak. Egyszerűen tudomásul vettem ezt a tényt, hogy értek a matézishez. A teológián sem tehetségemmel, inkább jóravaló igyekezetemmel és szorgalmammal voltam az elsők között.

Csurgói segédlelkészkedésem sok örömmel járt, de néha keserűség is eltöltött, amikor látnom kellett, hogy mert szerettem dolgozni, a végletekig ki tudtak használni, holott anyagi ellenérték nélkül végeztem minden szolgálatot, és főleg az adókönyvek átdolgozása okozott sok nehézséget. A volt lelkész ellen ugyanis fegyelmi eljárást indíttattak, s hosszú évekre visszamenőleg nekem kellett a rendetlenül vezetett adókönyveket átdolgoznom, s az új adókivetést elkészítenem, amit aztán principálisom296 saját írásával diktálásomra lemásolva a maga munkájának tüntetett fel. Ez volt lelkészi életem első nagy tapasztalata, amely megtanított arra, hogy a lelkész emberek részéről ne várjon jutalmat és elismerést.

Kampenben eltöltött két esztendőmet nevezhetem életem legszebb idejének. Ami addig ösztönösen élt bennem, a Hollandiában eltöltött időm alatt lett tudatossá bennem. Itt lettem egyéniséggé. Amit ma mint lelkész tehetek és tudok teológiai téren, azt elsősorban Hollandiának köszönhetem. Azt hiszem, hogy ezzel mindent megmondtam és kifejezésre juttattam, hogy miért vezette Isten utamat Hollandiába.

Erdőcsokonyán áldott, jólelkű principálisom volt Halka Sándor esperes, aki mellett adminisztratív tekintetben nagyon sokat tanultam. Ittlétem alatt egyedül feleségével nem tudtam kellő módon kijönni, aki miatt, bár nem árultam el, Kaposvárra kértem magam. Hogy mennyire megszerettek és megbecsültek, azt legjobban mutatja az a tény, hogy távozásom előestéjén szeretetvendégség keretében búcsúztatott el a lelkész, tanítócsalád és a két nembeli ifjúság. Erdő296 Varga Dezső 1911-1913 között segédlelkészként, majd 1915-1935 között rendes lelkészként szolgált Csurgón. SZABÓ 1929.44,47. BECK 1935.46.-789-