Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)

Somogyi (Belső-Somogyi) Egyházmegye

Somogyi (Belső-somogyi) egyházmegye

töttek. Szívesen és örömest szolgáltam mindig, de mélyebb felelősségtudat nélkül jóformán robotmunkaszámba. Egy év múlva a belvárosi ótemplomtól az úgy nevezett új templomhoz kerültem Szeremley Sámuel, a kiváló történettudós és nagy gyakorlati érzékű lelkipásztor76 mellé, kinek határozott egyéniségéből és körültekintő pásztori gondosságából sok ösztönzést merítettem. Láttam, mint szervezte meg az óriási nagy határban a tanyai iskoláknál az istentiszteletek tartását, indította meg a paróchiális körök megszervezését, a város minden részében a vallásos estélyek megtartását akkor, amikor erre másutt még nem is gondoltak.

1906 nyarán a hetesi egyház meghívott lelkipásztorának. 23 éves voltam mindössze, s még nem volt papi vizsgám. A gondolkodásra volt időm, mert a minősítéstől függvén a választhatóság, erre csak a másfél hónappal később történt papi vizsga után került sor. Magam szívesebben maradtam volna Hódmezővásárhelyen, hol nagyon jól éreztem magamat, s megboldogult derék főnököm: Szeremley Sámuel is azt tanácsolta, maradjak. Azonban szüleim határozottan kívánták, hogy hozzájuk közelebb jöjjek, és még egy másik körülmény is arra ösztönzött, hogy fogadjam el a meghívást. Ugyanis Hetes az előbbi években végbement zavarok s kitérések után rossz hírben állt. Többszöri próbálkozás után nem kaptak senkit lelkésznek. Úgy éreztem, Isten küld oda, ott hivatásom van, ami elől nem volna jó nekem kitérni. Mivel az a vizsgám is jelesen sikerült, s így ugyanilyen alapvizsga és segédlelkészi vizsga folytán azonnal választható lettem, a hetesi meghívást elfogadtam, s itteni állásomat 1906. november 22-ikén elfoglaltam.

Az itteni állás, dacára a gyülekezet kicsinységének, sok munkát jelentett. A Mindenható szándékaimban megsegített. A gyülekezettel való viszony egyre bensőségesebb lett, s lassanként pótolni igyekezett a gyülekezet az előbbi évek mulasztásait. Az adósságokat kifizettük. 1909-ben közadakozásból orgonát építettünk. 1914-ben a tornyot vörösrézzel fedtük be, s a templomot kijavítottuk. 1922-ben új harangokat vettünk, 1925-ben új iskolát építettünk, s annak árát még abban az évben egyszerre beszedtük egyházi adóból, 800%-os kivetés mellett.

Magam is ez idő alatt változáson mentem át. 1910 táján sokfelé pályáztam, és szerettem volna fényesebb sjobb állásban elhelyezkedni. Nem sikerült. Majd azzal a tervvel foglalkoztam, hogy teológiai tanári vizsgát teszek. Evégből 1912 táján belemerültem az egyháztörténeti tanulmányokba. Főként a magyar protestantizmus kezdete érdekelt, s erre vonatkozólag iparkodtam az általam hozzáférhető adatokat tanulmányozni. Néhány évi tanulmányozás után azon vettem észre magamat, hogy gondolkodásom mindinkább kritikai irányba terelődik, lelkileg távolodom a gyülekezettől s voltaképpeni hivatásomtól. A gyülekezetnek pedig így nem lesz pásztora, holott arra van szüksége. A világháború folyamán iskolánk tanító nélkül maradván, 1915. szeptembertől 1918 novemberéig magam

7b Szeremlei Sámuel 1837-ben Gelejen (Borsod vm.) született. Tanulmányait Miskolcon és Debrecenben végezte. Hódmezővásárhelyen volt segédlelkész, majd tanulmányait külföldön folytatta. 1867-től Diószegen, 1871-től haláláig Hódmezővásárhelyen, az Ujtemplomi körben szolgált. 1924- ben halt meg. Egyetemes Névtár. 1911. II. 65. 1912. 204. 1913-15. 138. SZINNYEI 1891-1914. XIII. 825-827. MARKÓ 2001-2007. VI. 392-393.-687-