Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)

Somogyi (Belső-Somogyi) Egyházmegye

Somogyi (Belső-somogyi) egyházmegye

tanítottam az iskolában, ami újra erősebbé tette a meglazult kapcsolatot a gyülekezettel.

1920-ban úgy éreztem, Isten megfordította életemet, ráébresztett az igazi pásztori munkára. Gyakran felkerestem a híveket, igehirdetésem és szolgálataim az intenzívebb lelkigondozás felé orientálódtak. Többször tartottam családi istentiszteleteket, s az iratterjesztést is felkaroltam. 1921. május 31-ikén és június 1-én Hetesre belmissziói konferenciát hívtam össze, melyen dr. Kovács Jó István,7' Takaró Géza, Forgács Gyula, Bereczky Albert, dr. Vass Vince és Pongrácz József is szerepeltek. Egyházmegyénkből körülbelül 30 lelkész jelent meg. A konferencia a lelkipásztorok megtérése s intenzív lelkipásztori munkássága jegyében folyt le, nagy áldást jelentve úgy a gyülekezetnek, mint a résztvevő lelkésztestvéreknek. Ettől kezdve munkásságom is ebben az irányban történt többkevesebb elhajlással ettől az Isten által megmutatott úttól.

A haladó idők nyomán a gyülekezet külső építése nem maradhatott el. Az iskola felépítése után a pótmunkák címén követelt összeg az egyházra nézve, a vállalkozó által megindított per elvesztése folytán, az egyházközségnek megmaradván alkalmat adott alap gyűjtésére, új parókia építése alapjának megvetésére. Ez

1931-ig 9000 pengőre emelkedett, s ehhez sikerült az országos közalaptól 32 évi 300 pengős tőkekamatsegélyt kieszközölni. Ebben a helyzetben elérkezettnek láttam az időt arra, hogy az új parókia építését keresztülvigyük, s ezzel a külső építés befejeződjék, amit kezdettől fogva magamban elgondoltam. A terv nem sikerült, minthogy a gyülekezet jó része közömbösen nézte a dolgot, másik része pedig három ellenzéki presbiter vezetése mellett ellenszegült az építésnek.

Ebben a helyzetben elkedvtelenedve fogadtam el 1932. év szeptemberében a hedrehelyi egyházközség meghívását a lelkipásztori állásra. Hetesen megtörtént az, amit az építkezés ügyében való egyik gyűlésünk alkalmával keményen megmondtam nekik: nekem, aki 26 évig ott dolgoztam köztük, nem építik meg a lelkészlakot, de utánam esetleg megépítik az általam évek hosszú során előrelátó számítással összegyűjtött összegből a házat olyan valakinek, aki egy-két év alatt otthagyja majd őket.

Hedrehelyen az 50 éves, szürkülő fejjel odaérkező új lelkipásztort nagy megértéssel fogadta a gyülekezet 1933. április 20-án. Az egyetértő szép megértésnek igazolását adta a gyülekezet 1933. november 30-ikán és december 1-én itt tartott, az ifjúsági munkának az egész egyházmegyében nagy lendületet adó KIE- konferencia, melyre 15 gyülekezetből 140 résztvevő jött össze, s maga a gyülekezet is lelkes áldozatkészséggel vette ki részét a konferenciából, s hatalmas épülést nyert annak összejövetelein.77 78

77 Kovács J. István teológiai professzorról és nemzetgyűlési képviselőről van szó, akinek életrajzát korábban közöltük. A hetesi konferenciáról a Dunántúli Protestáns Lap is beszámolt Lelkészi konferencia Hetesen címmel. DPL1921.101-102.

78 A Hedrehelyen 1933. november 30-december 1. között zajló KIE-konferenciáról Győr Sándor számolt be Adventi tüzek Belsősomogyban címmel írt cikkében a Dunántúli Protestáns Lap hasábjain. DPL 1933.218.-688-