Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)

Somogyi (Belső-Somogyi) Egyházmegye

Somogyi (Belső-somogyi) egyházmegye szenvedés után Pécsett, ahol született, 1936. július 16-án meghalt. Másik 2 kislá­nyom Darányban született. Pécsett, az Erzsébet Tudományegyetemen politikai doktorátust szereztem. ERDŐCSOKONYA Imre Ferenc lelkész A Somogy vármegyei Magyaratád községben születtem 1911. esztendő január 24. napján. Szüleim: Imre Ferenc és Kazi Rozália földművelő emberek voltak. Edesatyámat 4 éves koromban elveszítettem az első világháborúban. Atyám el­vesztése után ért a másik nagy csapás, amikor atyai nagyatyámat, a család másik tartóoszlopát is elveszítettem. így félárvaságra jutván jóságos lelkű édesanyám és nagyanyám gondjaira maradtam. Nekik köszönhetem a hitben való naponkén­ti erősödésemet. Akkor még gyakorlat volt az úgynevezett házi áhítat, s nagy­anyám minden este elővette a nagy családi Bibliát, melyből felolvasott, mi pedig áhítattal hallgattuk. Később mint iskolás gyermek legnagyobb örömmel töltött el az, amikor nagyanyám megengedte, hogy én is olvashatok a Szentírásból. Boldo­gan és nagy örömmel emlékezem ezekre a csendes estékre, amikor mindnyájan együtt voltunk, felcsendült az ének, és emelkedett a lélek a föld alacsonyságából egyre magasabbra az Úr Isten színe elé. Az elemi népiskola V. osztályának elvégzése után elkerültem a szülői háztól Csurgóra, ebbe a gyönyörű kis vidéki diákvárosba. Teltek, morzsolódtak az esz­tendők, itt nem akarom kiszínezni e magamról szóló írást diákhistóriák és apró diák csínytevések felemlítésével. Mint volt diák szeretettel emlékezem ezekre is, de a legnagyobb öröm számomra az volt, hogy segített az iskolai nevelés a hitben való nagykorúság felé. Azért vagyok különösen hálás, hogy megmentett a tépelő- déstől, és hogy a válaszút elé állva a keskeny útra indított el. így érkezett el az idő, amikor nyilatkoznom kellett odahaza a 8 év letelte után a pályaválasztásról. Könnyes örömmel ölelt magához nagyanyám, midőn kimondtam: pap szeretnék lenni. Nekik is ez volt a belső, ki nem mondott titkos óhajtásuk. így léptem át 1930. szeptemberében a híres régi kálvinista pápai főiskola küszöbét. Az itt töl­tött 4 év sok emléke él bennem. Különösen az volt reánk jó hatással, hogy pro­fesszor a diákkal atyai viszonyt tartott fenn. A négy főiskolai év eltelte után mint segédlelkész Magyaratádra kerültem 1934 szeptemberében. Egy esztendő múlva, 1935. szeptember 15-ével Erdőcso- konyára rendeltettem esperesi segédlelkésznek. Két év múlva, 1937. augusztus 1- én mint megválasztott zselickisfaludi lelkipásztor távoztam el Erdőcsokonyából. Beiktatásom 1937. augusztus 7-én volt, végezte jóságos lelkű, megboldogult Halka Sándor principálisom. 1938. szeptember 20. napján esküdtünk örök hűséget egymásnak feleségem­mel: Kálmán Erzsébettel. 1939. július 28-án kis leánygyermekkel áldotta meg Is­ten házasságunkat, ki a Márta nevet viseli, 1940. november 7-én pedig kis fiú­gyermekünk született, aki szintén a Ferenc nevet kapta a keresztségben.-678-

Next

/
Oldalképek
Tartalom