Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)

Pápai Egyházmegye

Pápai egyházmegye édesanyja Őry Mária kemenesmihályfai (ma Sömj énm ihál yfa).! ’ 1943. január 23-án született a kis leányunk, kinek neve: Anikó Ildikó. NOSZLOP Németh József lelkész 1909. március 12. Németh József lelkipásztor, nős, Perey Terézia, gyermekei Péter és Sára. A lelkész rövid életrajza a következő: született 1884. március 15-én Nagyszo- koly, Tolna megyében, szülei Németh Péter és Gulyás Sára közbirtokosok, föld­műves családból. Elemi iskoláit: három első osztályt Felsőireg, Tolna megye, izraelita iskolában, IV. osztályt különtanító mellett mint magántanuló végezte. I. gimnáziumban magántanuló nagytiszteletű Szilágyi Béla lelkész92 93 vezetése mel­lett Nagyszokolyban. Vizsgázott Budapest, Lónyai úti református főgimnázium­ban. A többi hét osztályt a pápai főgimnáziumban, ugyancsak a teológiai akadé­miát is itt végeztem. Alapvizsgát tettem 1904. szeptember 8-án, első lelkészi képesítő vizsgát 1906. szeptember 6-án, második lelkészképesítő vizsgát 1907. június 25-én ugyancsak Pápán tettem. Kápláni szolgálatokat teljesítettem 1906. október 6-tól 1908. március 12-ig Tatán. 1908. március 12-től 1909. március 12-ig Révkomáromban. Lelkiélet az egyházközségben a boldogult régi időben igen szép volt. 1910-ben keresztelőkutat 180 korona értékben, 1911-ben selyem, piros bár­sony úrasztali térítőt arany hímzéssel 260 korona értékben készítettünk a nőegy­let áldozatkészségével. 1912-ben 740 kilogramm 2 darab új harangot vasállvány- nyal, körülbelül 1700 korona értékben, az egyház a saját áldozatkészségéből csi­náltattuk. Ifjúsági és nőegyleti munka folyt a háború kitöréséig, amely sajnos félbe maradt 1917-ben 1918. decemberig a lelkész katonai szolgálatra való behí­vása miatt, és sajnos szünetelt még 1919-ben is, a szomorú és gyászos emlékű kommunizmus alatt. Az egyház keblében főbb és kiemelkedőbb mozzanat 1927 ősze, amikor is a háború céljára elrekvirált 980 kilogramm súlyú 2 darab nagy harang helyett 1 darab 565 és 1 darab 325 kilogramm súlyú 2 nagy harangot a saját költségünkön vettünk. Ugyancsak az 1930. év, amidőn lelkészlak mellék- épületekkel, templom kívül és belül teljesen újra renoválva, templom előtti rozo­ga léckerítést csinos vaskerítéssel több, mint 12000 pengő költséggel az egyház maga teljesen rendbe hozatott. 1931-ben pedig az iskolaépület második termé­nek mennyezete részben újra kicserélve, az épület rendbe hozva, bár sikerült 92 Sömjénmihályfa Kemenesmihályfa és Kemenessömjén egyesítésével jött létre 1939-ben. A két falu 1946-ban elvált egymástól. 1982-ben újra egyesítették őket, 1993-ban ismét elváltak. 93 Szilágyi Béla 1852-ben született Konstantinápolyban. Teológiai tanulmányait 1871-től Buda­pesten végezte. 1876-ban tette le a lelkészképesítő vizsgákat. 1876-tól segédlelkész lett Budapesten. 1882-től helyettes, majd 1883-tól rendes lelkészként szolgált Gyönkön. 1883-ban szentelték fel. 1893-1896 között Nagyszokolyon lelkészkedett. 1896-ban hunyt el. Dunamelléki Református Egy­házkerület közgyűlési jegyzőkönyvei. 1876. jún. közgy. 15, 27.1876. okt. közgy. 18, 20.1878. jún. közgy. 31.1879. ápr. közgy. 16.1880. máj. közgy. 29.1881. máj. közgy. 13.1882. jún. közgy. 24.1883. máj. közgy. 5.1892. okt. közgy. 19.1893. okt. közgy. 3.1894. ápr. közgy. 6.1896. okt. közgy. 33. BELICZAY1955. 234. PAPP1992.139.-593-

Next

/
Oldalképek
Tartalom