Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)

Pápai Egyházmegye

Pápai egyházmegye

fizetését. Az adorjánházai törvényházhoz kérettek. Megjelentem. Előadták, hogy most egy olyan törvény - tanácsköztársasági rendelet - jelent meg, mely szerint az egyházakat újra kell szervezni, mert másként a törvény az egyházat nem ismeri el. Tehát arra kérnek, hogy szervezkedjünk mi is. Én élve a gyanúperrel, magammal vittem az egyházi törvénykönyvet, elibük tettem, és azt mondottam, hogy a mi szervezetünket ez a törvény határozza meg, és ezt a törvényt még senki illetékes hatóság hatályon kívül nem helyezte. Aki az ellenkezőt állítja, mutassa fel azt a törvényt vagy rendeletet, mely a hatályon kívül helyezést kimondja. Ilyen nem volt, erről a tanácsköztársaság megfeledkezett. Elkezdtek hát hímelni- hámolni. Én kiugrattam a nyulat a bokorból. Mondják meg az urak egyenesen, hogy mit értenek a szervezkedés alatt, mondottam. Egy egeraljai presbiter, kinek neheztelése volt rám az új templom építésével kapcsolatban, kerülgette a dolgot, hogy így-úgy, nem bírják a nagy egyházi adó fizetését, stb. Én aztán kisegítettem: úgy-e azt akarja mondani, hogy engedjem el a fizetésemet, akkor itt maradhatok továbbra is papnak. Nézze, a telekkönyv és a kataszter biztosítja magát arról, hogy a háza és földje a magáé. Hát nekem a díjlevelem a telekkönyvem és kataszterem. Az én díjlevelem mindaddig érvényes, míg a maga telekkönyve és katasztere érvényes. Megértette - bár nem szívesen -, és elhallgatott. Ekkor felállt egy másik egeraljai presbiter, és azt a kijelentést tette, hogy nem kell a tisztességes fizetést a lelkésztől elvonni, s azt kívánni, hogy éljen meg a földjéből, mert illetlen és méltatlan lenne, ha mikor valaki a lelkészt keresi, az trágyát hordana vagy szántana, már pedig ha csak a földfizetést kapná, akkor rá lenne utalva, hogy maga végezze e munkákat. Nem szólt többet senki. En megígértem, hogyha szükségét látom, majd akkor hozzákezdhetünk a szervezkedéshez. Addig pedig maradjon minden. A presbiterek maradjanak a helyükön, és tegyék az egyházi törvényben előírt kötelességüket. Ok meg ezt ígérték meg. Ezzel eloszlottunk. Én kaptam továbbra is hiánytalanul a fizetésemet, nem is mondták soha, hogy engedjek belőle, vagy hogy szervezkedjünk. Én is végeztem a dolgomat, bármennyire is ellenőriztetett a református tanító direktóriumi elnök, s bármilyen erélyesen fenyegetett is meg több ízben írásban is, hogy ne izgassam a dolgozó társadalmat, mert különben a tanácsköztársaság elbánik velem. Ki is voltunk néhá- nyan jelölve a törvényszék eljárása alá. Sőt többet tettem a kötelességemnél, mert a kántor-tanító - hivatkozva a tanácsköztársaság rendeletére - 1919. húsvéti a előtt a kántori teendők végzését megtagadta, illetve a kántorságról lemondott, s attól fogva minden kántori teendőt is magam végeztem.

Egyszer híre futott a faluban, hogy elviszik a kommunista megbízottak az úrasztali szent edényeket. Ekkor a nők álltak ki a gátra. Megjelent nálam Gyömörey Károlyné (Szakái Ernő adászteveli lelkipásztor édesanyja15), és elmondotta, hogy ők, asszonyok megszervezkedtek. Hajönnek a szent edényekért a kommunisták, ők előre elviszik azokat a lelkészlakásról. Mondjam azt, hogy náluk van. Majd ők kiállanak a szent edényekért, és megvédik azokat. Nem fogja őket elvinni senki! A hit hősei voltak ezek a nők! Hála Isten, nem került rá a sor.

15 Szakái Ernő édesanyjának lánykori neve Csomasz Karolina volt. DREL1.1. u. Adásztevel. 37.-563-