Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)

Őrségi Egyházmegye

Őrségi egyházmegye

Tizenhét havi itteni szolgálat után 1910. február 1-én Őriszentpéterre rendeltettem segédlelkészül. Itt csak egy hónapot töltöttem el, mert március 16-án már a barabásszegi gyülekezet helyettes lelkésze voltam. Itt előzőleg áldatlan harcok dúltak gyülekezet és lelkész között. A több mint 15 esztendeig tartott harc vége az lett, hogy a lelkészt, ki nem volt tagja a lelkészi nyugdíjintézetnek, a lelkészi javadalom terhére nyugdíjazták, az állást azért nem lehetett rendes lelkipásztorral betölteni. Előttem már négy segédlelkész pár heti ottlétei után megszökött. Nagy félelemmel és szívszorongva mentem Barabásszegbe, mert a hír egy erkölcsi fertőről beszélt. Mikor megérkeztem, még füstölgött a hívek által felgyújtott parókiális épületek üszkös romja. Szerencse, hogy magát a paplakot sikerült megmenteni, legalább hajlék alá húzhattam magamat. Könnybe lábadt szemmel azt kérdeztem magamtól: mi lesz most, ki segít, hol fogjam meg a dolgot? Sok álmatlan éjszakát átvirrasztottam addig, míg elhatároztam, hogy itt maradok, és munkához kezdek.

A nyitányt eltaláltam. Nap-nap után házról házra jártam, megmondtam, hogy ki vagyok, mit akarok, hogy a szó legnemesebb értelmében a lelkek pásztorául jöttem. Igyekeztem a lelkipásztor személyéről és az általa végzendő munkáról alkotott kedvezőtlen véleményüket jó irányban megváltoztatni, kértem megértésüket, szerető támogatásukat. ígértem, hogy mindezt hűséges, saját javukra és Isten dicsőségére végzendő munkával, sorsuk iránt érdeklődő, azt irányítani akaró meleg szeretettel viszonzom. Az elvadult szívek meghódoltak, a beszegezett templomajtó kinyílt, és vasárnapról vasárnapra mindig teltebb templom várt. 1910-ben már megindult a két évvel előbb félbehagyott iskolaépítés. Őszre állott a minden ízlést kielégítő, előrelátásból két tanteremmel kapcsolatos tanítólakás.

Rendkívüli munkám és elfoglaltságom mellett is volt idő, mikor heteken keresztül nap-nap után szekéren ültem, erősen készültem lelkészképesítő vizsgáimra. Funkcióim 95%-át vidéken végeztem. Munkám végzését igen nagy százalékkal megnehezítette a lehetetlen útviszony.

1909. június 20-24. napjain az első, 1911. június 25-28, napjain a második lelkészképesítőt jó eredménnyel Pápán letettem. Még ebben az évben Nagy Lajos akkori belső-somogyi esperes68 káplánnak meghívott. De nem mentem el, mert mikor ezt a barabásszegiek meghallották, azonnal küldöttségileg Komáromba mentek Antal Gábor püspökhöz, s kérték, hogy a lelkészi állást betölthessék. Ezt a püspök egy feltétel alatt engedélyezte, ha vállalja a barabásszegi egyházközség

68 Nagy Lajos 1856-ban született Mezőcsokonyán. Apja Nagy Sándor csökölyi lelkész, anyja Thulmon Emília volt. Középiskolai tanulmányait Pápán, Vinkovcén, Neudorfban, Pápán, Sopronban folytatta. Sopronban tett érettségi vizsgát 1874-ben. 1874-1878 között Debrecenben végezte a teológiát. Baselben is eltöltött egy tanévet. Segédlelkész volt Nagykorpádon, Nagybajomban, Csökölyben, Lábodon, újra Nagybajomban, Gigében, Déden, Alsósegesden, újra Gigében, Kaposváron, újra Lábo- don. 1883. november 1-től 1884. március 15-ig a baseli egyetem hallgatója volt. 1884-ben lelkésszé szentelték. Ezután még segédlelkész volt Magyarújfaluban, Csökölyben és Kadarkúton. 1887-1890 között Zádorban, 1890-1924 között pedig Lábodon működött megválasztott lelkészként. 1901-től a belső-somogyi egyházmegye esperesi tisztét is betöltötte. DREKK O. 394t. 214-215. TtREL I. 8. d. 8. Lábod. 1.2. II. 29. SZÖGI 2000.51 (70. sz.). DPL1924.65-68.-541-