Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)
Drégelypalánki Egyházmegye
Drégelypalánki egyházmegye 1930. évi október hó 26-án nősültem, feleségül vettem Kovács Géza salgótarjáni állami iskolai igazgató és Nagy Irén leányát, Margitot, okleveles tanítónőt. Házasságunkat eddig Isten három fiúgyermekkel áldotta meg: Csaba, Károly, Csongor. Az 1941. évben Isten nagyon meglátogatott, súlyos betegséget bocsát- ván rám: súlyos cukorbajt és baloldali tüdő aktív folyamatot. Csak az 0 kegyelme tartott meg eddig, s engedte meg, hogy egy év és két hónapi szabadság után újra megjelenhettem a szószéken 1943. évi február hó 7-én. Az O megsegítő kegyelméből, ha kissé lassan is, de bírom a munkát. Ez alkalommal is gyermeki hálával borulok le Előtte eddigi megsegítéséért, s esedezem, hogy míg jónak látja, tartsa meg életemet, s adjon erőt, egészséget, hogy munkálkodhassam, amíg nappal vagyon, hogy láthassam gyermekeim növekedését, s Isten dicsősége terjedését. RÉTSÁG Nagy Lajos missziói lelkész 1911. november 8-án születtem a Bakony egy kis községében: Bakonyszentki- rályon. Szüleim: néhai Nagy Sándor és Bodányi Mária. Öten vagyunk testvérek, két leány és három fiú, akik közül én vagyok a legfiatalabb. Szüleim mint kisbirtokosok nehéz, fáradtságos munkával igyekeztek gyermekeik jövőjét biztosítani. Már egészen kicsiny gyermekkoromban az édesapámnak az a vágya támadt, hogy ha az iskoláztatást bírja, a legkisebb fiát lelkipásztornak taníttatja. Amikor elérkezett ez a kor, bizony nem kevés aggodalmat okozott az a kérdés, hogy vajon feladhatnak-e iskolába, bírják-e, vagy nem? Az anyagi helyzet nem kecsegtette szüléimét nagy jövővel. Istenben bizakodva mégis elvittek 1923 szeptemberében a pápai református gimnáziumba, s beírattak az első osztályba. Attól kezdve gondok és nehézségek között telt az életem. Negyedik gimnáziumba jártam, amikor szüleim nagyon nehéz anyagi körülmények közé kerültek. Attól tartottak, hogy nem tudnak tovább taníttatni. A jó Isten azonban csodálatos módon megsegített mindnyájunkat. Idősebb nővérem éppen Pápára került férjhez, s így az ő segítségük által tovább tanulhattam. Majd betegség is meglátogatott, hosszú ideig iskolába sem járhattam. 1932- ben érettségiztem. Eddig Isten segítségével eljutottam, de most állott előttem a legnehezebb választás: milyen pályára menjek? Szerettem volna, ha hamar fizetéses álláshoz jutok, mert az volt a vágyam, hogy szüléimén segítsek. Láttam azt a nagy szegénységet, s azt a sok fáradságot, amit magukra vállaltak a testvéreimmel együtt érettem, s én - ha csak részben is - szerettem volna visszahálálni. 1932 őszén beiratkoztam a pápai református teológiára. Nem lelkem vágya ellenére, mert hiszen kisgyermek koromtól - amiként az édesapámnak - nekem is ezen munkaterület után volt vágyakozásom. Isten szőlőskertjében óhajtottam munkás lenni. Munkás, aki azon fáradozik egész erejével, hogy Isten országa minél hamarosabban eljöjjön erre a világra. Közben nagy csapás érte családunkat. Édesapám megbetegedett, s betegsége ágyba kényszerítette. Esztendőkig szenvedett, kínlódott, míg 1934 őszén Isten-213-
