Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)
Barsi Egyházmegye
Barsi egyházmegye kivakoltattuk. Barsbesén a tervbe vett templomot szeretnénk felépíteni az új telken. Téglát már hordattunk is a helyszínre, tervrajz készen, de pénzünk nincsen. A pozbai gyülekezet 26 millenistájából 22 már visszatért az egyházba. SZÓDÓ Szűcs Lajos lelkész 1901. november hó 6-án születtem a Bars megyei Kissáró községben, Szűcs Lajos és Tóth Jolán földműves szülőktől. Ott végeztem el az elemi iskoláimat is a helybeli református iskolában. Sem szüleim, sem én nem gondoltam arra, hogy valamikor felsőbb iskolába megyek, mert szülőfalumban az volt az általános szokás, hogy a gazdaember - különösen, akinek fiúgyermekei voltak - alig várta, hogy fiai kiszabaduljanak az iskolából, hiszen már elég komoly munkaerőt jelentett a gazdaságban egy 12-13 éves fiú. Két fiútestvér következett ugyan még utánam, de én voltam az elsőszülött, akire úgy számítottak, hogy legkorábban fogják hasznomat venni. A tanítóm196 ugyan meg volt elégedve velem az iskolában, ennek többször kifejezést is adott, de ebből nem vontam le soha semmiféle rendkívüli következtetést. Csak amikor elvégeztem az elemi iskola Vl-ik osztályát is, akkor fejezte ki előttem, hogy szeretné, ha gimnáziumba mennék további tanulás céljából, és magához kérette a szüléimét, hogy beszéljen velük a dologról. Ez természetesen meglepetésszerűen ért engem is, a szüléimét is, végül rám bízták a döntést. Én pedig úgy döntöttem, hogy szívesen fogok tovább tanulni. Ezzel a kocka el volt vetve. Tanítóm írt Pápára a kollégiumba, ahová fel is vettek, mégpedig térítőnek. Ez történt 1914-ben, éppen az első világháború kitörésének küszöbén. Közbejött a mozgósítás, behívták édesapámat, édesanyám egyedül maradt, ami megingatta ugyan az elhatározásomat, de szeptember elején mégis elmentem Pápára abban a reményben, hogy a háborúnak úgyis vége lesz hamarosan, és minden megy majd tovább a régi kerékvágásban. De az Úristen másképpen döntött. A háború elhúzódott évekig, közben aggodalmak között tovább tanulva vártam a végét. Ez be is következett, de rám nézve azzal, hogy az általános szerencsétlenségen kívül szülőföldemet elszakították az ország testéről, és az akkor megalakuló Csehszlovákiához csatolták. Ezt az állapotot már aztán igazán nem tartottam véglegesnek, éppen ezért tovább is Pápán tanultam, bár 1918-tól 1922-ig útlevél nélkül, kalandos körülmények között jártam át a magyar-csehszlovák határon, melynek során csak kétszer történt meg, hogy elfogtak a határőrök, de csak az egyik alkalommal lett ennek is komolyabb következménye. Többszöri vallatás és egy hétig tartó lecsukás ellenében ebből is megszabadultam. Ezek a kalandos utak általában elég veszélyesek voltak, mivel rendszerint éjjel kellett ilyesmire vállalkozni a cseh lab 1897-től kezdve (még 1923-ban is) Huszár Károly volt a kissárói tanító, 1903-1911 között Huszár Gizellával együtt dolgoztak. Egyházkerületi Névtár. 1898.11.1899.12.1901.15.1903.13.1904.13. 1905.14. 1906.14.1907.17.1908. 20-21.1910. 20-21. Egyetemes Névtár. 1911. II. 83.1912. 79.1913- 1915.56. RÉZ-SÖRÖS 1923.109.-154-
