Köblös: „Processus visitationis”. Torkos Jakab egyházlátogatása 1747-ben - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 11. (Pápa, 2011)
Az 1747. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv - II. A jegyzőkönyv tartalmi elemzése
kollégiumban szerette volna folytatni.236 Tervét feltehetően megvalósította, mert a későbbiekben nem találkozunk a nevével. Ha figyelembe vesszük, hogy a peremartoni egyházmegyében ekkoriban felmért 25 gyülekezet közül 24-ben van iskola (nincs Kiskesziben), a veszprémi egyházmegye 13 gyülekezetéből pedig 9-ben van iskola (nincs Szőlősön, Udvariban, Henyén), akkor azt mondhatjuk, hogy Veszprém, Zala és Fejér vármegyék református helységeiben a kor színvonalának megfelelő az iskolai ellátottság. A legjobb iskolákban a tanító egy (Szentgál), ritkábban két segédtanítót is alkalmaz (Pere- marton). Enying mezővárosban külön tanítót és külön jegyzőt tartanak. Némelyik tanító felkészültségével és magatartásával azonban már bajok voltak. A városhídvégi tanító gyenge, a szentmihályi tiszteletlen a prédikátorral szemben. A közfelfogást jól mutatja, hogy a soponyai tanítót józan és részeg állapotában is erkölcsösnek tartják. Aki jó énekes, jól prédikál és tanít, inkább a prédikátori állásra vágyik, ahogy a polgárdi tanító példája mutatja. Belső-Somogy 14 gyülekezetében mindössze Aszaló filiájában, Orciban van tanító, másutt nem említik. Jádon lehetne, hiszen Egyed János személyében van nótáriusa a helységnek, de úgy látszik, tanítói működésére nem tartottak igényt. Akad azonban kivétel is: Szenna elöljárói azt kérik, hogy állíttasson fel oskola. A szomorú statisztika azt mutatja, hogy a somogyi térségben a török uralom utáni kulturális újjászerveződés deficittel indul, s ez hosszú távon, mondhatni, évszázadokon át meghatározza a térség művelődési viszonyait. Az iskola hatékonyságáról csak áttételesen szólnak a feljegyzések. Alaposabb képzést azok kaptak, akik tovább kívántak tanulni. A többiek jó esetben megtanultak írni, olvasni, számolni, s megismerkedtek a hitelvekkel, énekekkel, könyörgésekkel. Az esperesi vizitációk során az egyházlátogatást végzők elsősorban a vallástanítás sikerére voltak kíváncsiak. A hagyományos papválasztást-marasztást elítélő püspökutód, Tóth Ferenc még teológiai professzor korában írt munkájában a népoktatás színvonalát is jellemzi, amikor felteszi a kérdést: „De hogyis tudja azt a' nép megítélni, hogy ki alkalmatos a’ predikátorságra, ki nem? Az a' nép, mellynek nagy része oskolában nem járt, és a melly járt, azis tsak olvasni, és énekelni tanult-meg, hogy’ tudja, hogy mit kell tudni a’ prédikátornak?’237 Ezért tartaná jónak, ha a prédikátorok választása „a tractuale consistoriumra bizattatnék.”238 7. AZ EGYHÁZFEGYELEM A református egyház működőképességének fenntartása érdekében a vizitáló püspök külön gondot fordított arra, hogy a gyülekezetek az egyházi járandóságokat pontosan teljesítsék. A különféle járandóságok és adományok az egész egyházszervezet fenntartását szolgálták. Kurátor, dékán, egyházfi választása, zsenge búza szedése, a prédikátor és tanító fizetéshátralékának (restantia) felszámolása, a hiányzó klenódiumok, a persely és láda beszerzése egyaránt a nagyobb rend irányába 236 KÖBLÖS-KRÁNITZ 2009a. 702. 237 TÓTH 1806. 27. 238 TÓTH 1806. 28. [56]
