Hudi József (szerk.): Nemes Székely János csöglei közbirtokos naplója 1808-1866 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 7. (Pápa, 2004)
Székely János naplója
Székely János naplója Sem jutott a’ kutya sereg, mely kergeti nyomába, Most, mivel már élő borjut hordoz dagadt hasába, Terhe igen késlelteti iparkodó futtába, Akár miként törekedik, alig ha meg menekedik. Félek, félek, nemes pár, nem meszsze lesz a’ határ! Dobozinak lova vágtat, fehér rongyként szakadoz Róla a’ hab, s óra lyukja arasznyira nyiladoz. Terhe alatt mely nyomot vág a föld színén vas lába, Nagy hortyokkal fújtat és nyög, szakadoz már párába. Távolyrol hajh már halható, kőzeletni gyanítható A’ töröknek robajjá, vért szomjuzó tsivajja. A’ szép hölgynek hoszszu haja tekertséből bomólva, Egész szőke pompájába szélt és hoszszat omolva Edgy patyolat palást gyanánt leng s úszik a’ szellőbe, A’ ló mint ha tsüggedezne ez által is erőbe. Mihály lovát sarkantyuzza, homlokát mord rántzba huzza, Sejti, hogy két ember sujj edgy ló terhet felyül múl. Meg ály Mihály! Mond a’ bus hölgy, leg itt el ér a pogány, Kettőnk alatt ki dűl a’ ló, nézd, már véres habot hány. Tartsd meg magad a’ hazának, hadj itt veszni engemet! De hogy tiéd maradhassak, te üsd által szivemet! Magad könnyen előbb álhattsz, és hazádnak még szolgálhatz! Old meg feleségedet, üsd szivembe késedet! Némán viszsza néz Dobozi, vérzik a’ szív keblében. Menjünk, menjünk, a’ míg lehet! - igy felel bus mérgébe - Őlely meg még szorossabban, nem hagylak én tégedet. Edgyűtt éltünk, edgyűtt halyunk, meg mentem én testedet. Itt fogát el tsikoritja, lovát újra meg szorítja, De az már tsak lépre jár, mert párája rövid már. Meg áll tehát Dobozi úr, le szál fáradt lováról, Hitvesét is le emeli a’ keserves párnáról. Alt ölelve tartja ötét, szorongatja magához, 154
